2005-08-11 12:06:09

Pákozdi István atya, egyetemi lelkész tudósítása a bajorországi Pfeffenhausenből az Ifjúsági Világtalálkozó előkészületeiről


RealAudioMP3 Elképesztő számok, méretek, hatalmas előkészület. – Ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni mindazt, ami most a visszaszámlálás napjaiban, óráiban itt Németországban érezhető. „Große Spannung” – feszült várakozás minden egyházmegyében, ahová az előtalálkozókra százai-ezrei érkeznek a különböző nemzetiségű fiataloknak. Német precizitással előkészített tervezés, igényes, magas szintű vendéglátás, és befogadó szeretet a plébániák, a püspökségek, az iskolák, a különféle egyesületek és lelkiségi mozgalmak részéről.
400 ezer regisztrált zarándokot várnak a szervezett fogadó helyek: Köln, Bonn és Düsseldorf, valamint a hozzájuk tartozó elővárosok, falvak, községek. Felbecsülhetetlen, összesen talán 1 millió fiatal érkezését várják a pápai záró-szentmisére Köln közelébe az ún. Marienfeldi szabadtéri oltár köré, ahol számozott szektorokban kapnak elhelyezést a fiatalok. Fél millió zarándok-hátizsákot készítetek, 6 és fél millió étkezést, 100 tonna ebédet osztanak ki majd 130 helyen azoknak, akik otthoni befizetésük nyomán megkapják az étkezési jegyüket. 3 tonna kávét, 3 ezer liter tejet, 900 ezer darab zsömlét és majdnem két millió darab banánt, almát és körtét készítenek naponta az éhes ifjúságnak. Ugyanaz a SODEXHO étkeztetési szervezet vállalta a lebonyolítást, akik 1997-ben Párizsban, majd pedig 2000-ben Rómában etették a zarándokokat. – A lelki táplálékok anyagai: három millió kisostya, 3 ezer áldoztató edény, és 250 liter misebor.
700 püspököt és köztük igen sok bíborost, 7800 papot várnak. 30 ezer önkéntes teljesít szolgálatot minden fontos ponton. Összesen 250 helyszínen lesznek katekézisek augusztus 17-18-19-én, a magyaroké a bonni T-Mobil rendezvénycsarnokban lesz a napi püspöki szentmisékkel együtt. Egyszer mindenki elzarándokol a kölni dómba, ahol lerója tiszteletét a Háromkirályok ereklyéi előtt. Délutánonként ezer különböző helyszínen lesznek kulturális, zenei, játékos, vagy elmélkedő, imádságos, táncos és filmes vidám ifjúsági programok. A legkiemelkedőbb események: a pápa megérkezése augusztus 18-án, Kölnben du. fél 5-kor, a hatalmas közös keresztút péntek este fél 8-kor, és a szombat éjszakai virrasztás a pápával, valamint az ünnepi záró szentmise. Közben állandóan van lehetőség a kiengesztelődés szentségének vételére, lelki beszélgetésre és szentgyónásra, az arra kijelölt pontokon. Minden pap, aki önként vállalkozott, kapott beosztást nemzetközi és saját hívei számára való gyóntatásra.
Itt, most Bajorországban azért aggódunk, hogy javuljon az időjárás: 10-14 fokban ugyanis, állandó esőfelhők fenyegetésében nem lesz kis áldozat a marienfeldi éjszaka. Reméljük, a Gondviselés a fiatalok mellé áll!
A pápa szavai voltak április 24-én, amikor német zarándokoknak mondta: „Már előre örülök Köln miatt! Együtt fogunk valami nagyot alkotni. Biztos vagyok benne, hogy Isten megáldja fáradozásunkat!”







All the contents on this site are copyrighted ©.