XVI. Benedek pápa a lelki gyermekség témájáról elmélkedett a szerda délelőtti általános kihallgatás során.

A Szentatya katekézisében a 130. zsoltárhoz fűzte tanítását. A rövid, mintegy harminc szavas ima eszünkbe juttatja lisieux-i Kis Szent Teréz gondolatait. Ez pedig a „kis út”, a kicsinynek maradás útja, mivel ezáltal Jézus karjai között lehetünk, a gyermekhez hasonlóan, akit átölel apja. A zsoltár középpontjában ugyanis az Anya és ölén lévő gyermekének képe áll, kifejezve Isten gyengéd és anyai szeretetét, mint ahogy ezt már Ozeás próféta is megfogalmazta: „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem… Puha kötelékkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt, lehajoltam hozzá, enni adtam neki.”
A zsoltár a saját törékenységének tudatában lévő, de mások segítségében bízó gyermek magatartását ellentétes képekkel ábrázolja: „nem dölyfös a szívem, szemem nem tekint gőgösen, nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm”. Az eredeti héber szöveg a „magasrendűség”, az „önfelmagasztalás” kifejezésekkel írja le azt a személyt, aki saját magával szemben mindenki mást alacsonyabb rendűnek érez. A gőgös ember nagy kísértése, hogy Istenhez hasonlóan a jó és a rossz bírája kíván lenni. A zsoltáros ezt határozottan visszautasítja és az egyetlen Úrba vetett alázatos, és őszinte bizalmat választja.
Az imádkozó, lelkét az anyja ölén pihenő csecsemőhöz hasonlítja. Az eredeti héber szöveg nem újszülöttről, hanem az anyatejtől már elválasztott, tehát három év körüli gyermekről szól. Ismeretes, hogy az ősi Közel-Keleten az elválasztást rituális ünnep kísérte.
A gyermeket tehát nem pusztán fizikai kapcsolat, a táplálék iránti szükséglet, hanem tudatos, bár spontán és közvetlen kötelék fűzi édesanyjához. Ez a lelki gyermekség jelképe, amely nem vakon és gépiesen, hanem felelős választás eredményeként hagyatkozik Istenre.
Ezután a zsoltáros hitvallása kiterjed az egész közösségre: „Remélj, Izrael, az Úrban, most és mindörökké”.
Láttuk, hogy az alázatos bizalommal ellentétben áll a gőg – folytatta katekézisét a Szentatya. A negyedik-ötödik században élt keresztény író, Giovanni Cassiano óva inti a híveket ettől a bűntől, amely minden erényt elpusztít, és nemcsak a középszerűeket és gyengéket célozza meg, hanem főleg azokat, akik erejük felhasználásával jutottak hatalomra.
Egy sivatagi idős, névtelen atya ugyanebben a szellemben hagyta ránk tanítását: „Soha nem léptem túl saját korlátaimat, hogy magasabbra törjek, soha nem esett nehezemre a megaláztatás, mivel minden gondolatommal azon voltam, hogy imádkozzam az Úrhoz: vesse le rólam a régi embert.”
A Pápa a világnyelveken is összefoglalta katekézisét, majd köszöntötte az egyes zarándokcsoportokat.
A német hívekhez intézett köszöntésében örömét fejezte ki a közelgő kölni Ifjúsági Világnapok miatt, és arra kérte őket, hogy imáikkal kísérjék ezt a nagy találkozót.