Eucharisztikus csoda a belgiumi Bois-Seigneur-Isaacban, 1405-ben

Bois-Seigneur-Isaac egy Waterloo közelében fekvő település. Waterloo neve világszerte ismertté vált, mivel 1815-ben ebben a városban veszített csatát Napóleon császár, míg Bois-Seigneur-Isaac neve szinte teljesen ismeretlen, bár érdekes oltáriszentséggel kapcsolatos csoda történt ebben a kis helységben. A név onnan származik, hogy a terület tulajdonosát Isaac-nak hívták. Isaac részt vett az első szentföldi keresztes hadjáratban, 1100-ban amely során annyi veszély fenyegette, hogy fogadalmat tett kápolna építésére arra az esetre, ha szerencsésen visszajut hazájába. Amint ez megtörtént, beváltotta ígéretét és a tulajdonában lévő erdős területen szentélyt épített a Kegyelmek és Vigasztalás Szent Anyja tiszteletére. Az erdő közepén épített kis kápolna kedvelt templommá vált, amelyet a hívek szívesen kerestek fel. Építése után három évszázaddal később, 1405-ben csoda történt ezen a helyen. Elég bonyolult a történet, olyan értelemben, hogy álmok, látomások, üzenetek előzték meg a csodát, ezért itt most csak a lényeget mondjuk el. Abban az időszakban a kápolna egy Jean de Huldenberghe nevű lovag tulajdona volt. Jean Úr álmában többször sebekkel borított embert látott, aki azt kérte tőle, hogy viselje gondját. Egy alkalommal a sebeket viselő ember azt mondta neki, menjen az erdei templomba és ott majd minden világossá válik előtte. A következő nap reggelén felkerekedett tehát és elindult a megjelölt helyre, ahol szentmisén vett részt. A Pierre Ost nevű miséző pap, az átváltoztatáshoz érve csodálkozva látta, hogy az oltárkendő hajtásában egy darabka ostya rejtőzik, amelyről azt gondolta, hogy az előző szentmise során véletlenül maradt ott. Próbálta lefejteni az ostya darabkát a kendőről, hogy biztos helyre tegye, ám olyan volt, mintha ragasztóval erősítették volna az oltárkendőhöz. A pap tovább próbálkozott, hogy levegye a darabkát, ekkor azonban az ostya vérezni kezdett. A pap ijedtében ájuldozott. Jean az oltárhoz futott, hogy elkapja az imbolygó papot, és amikor meglátta az ostyából kibuggyanó vért, megértette az álomban kapott üzenetek értelmét: a szenvedő férfi nem lehet más, mint a megfeszített Jézus. A pap lassan magához tért, félre tette a bevérzett kendőt és folytatta a szentmisét. A mise végeztével széthajtotta a véres kendőt, amelyen továbbra is ott látta a szentostya hófehér darabkáját. Ám ekkor magától levált a kendőről és lebegni kezdett a levegőben, amelyet minden jelenlévő hívő világosan szemlélhetett. A csodás esemény híre gyorsan elterjedt. A környék lakosai és elöljárói a hír hallatára látogatni kezdték a templomot és a vér csoda négy napon át minden alkalommal megismétlődött, olyannyira, hogy bevérezte az egész kendőt, sőt az oltárterítő egy részét is, miközben az ostyadarabka továbbra is fehér maradt. A csoda első és fontos tisztelője Pierre d’Ailly bíboros, a párizsi egyetem kancellárja és VI. Károly gyóntatója volt. A tudós bíboros, még Cambrai püspökeként érdeklődött az eset iránt, mivel a Bois-Seigneur-Isaac-i terület egyházmegyei joghatósága alatt állt. Személyesen vizsgálta meg az ereklyét és magánál tartotta két éven át. Bort, tejet és más folyadékokat öntött a kendőre és azokkal dörzsölte a foltokat, de azok továbbra is ott maradtak. Ezután szabályos vizsgálatot rendelt el, amely során meghallgattak valamennyi tanút és összegyűjtötték a rendkívüli eseménnyel kapcsolatos összes fellelhető bizonyítékot és dokumentációt. Végül a bíboros 1413. október 10-én bullát adott ki, amelyben kijelentette, hogy a történtek természetfölötti eredetűnek tekinthetők Az ereklye ma is látható Bois-Seigneur-Isaac-ban, és bár azóta eltelt 6 évszázad, a vérnyomok ma is világosan kivehetők.