2005-07-23 12:43:24

Iszlám és kereszténység: Giuseppe Lorizio pápai káplán, fundamentális teológiai docens pénteken közzétett nyilatkozata


Az ASCA olasz hírügynökségnek adott interjújában Lorizio atya hangsúlyozta, hogy az iszlám és a kereszténység közötti találkozásról, nem pedig konfliktusról kell beszélni ahhoz, hogy kijussunk az erőszaknak ebből az örvényéből. Giuseppe Lorizio pápai káplán, a Pápai Lateráni Egyetem „Ecclesia Mater” Intézetének igazgatója, egyben a fundamentális teológia tanára. Az Egyetem az utóbbi években számos alkalommal folytatott magas szintű eszmecserét Irán és más országok iszlám teológiai intézeteivel. A katolikus teológus véleménye szerint fontos egymás vallásának kölcsönös megismerése, mivel ez hozzájárulhat a politikai párbeszédhez is,
Vigyázni kell azonban arra, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül azokat a mély különbségeket, amelyek a két vallás között fennállnak. Miközben a keresztény világ rendelkezik egy tekintélyes Tanítóhivatallal, a párbeszéd lehetséges partnerei nem egységesek. A különbözőség egyik lényeges pontja például az Iszlám keletkezését érinti, amely úgy jelentkezik, mint a kereszténység egyes bálványimádó és pogány elhajlásainak elutasítása, visszatérés a kezdeti monoteizmus legtisztább formájához. Ez az, ami nem tette lehetővé például a keresztény misztérium középpontjának, vagyis a Szentháromságos Istenbe vetett hitnek a megértését az iszlám részéről, amely azt egyfajta bálványimádó többistenhitként értelmezi. Ez a lényegbevágó teológiai kérdés nem hanyagolható el és egy strukturálisan felépített, hiteles párbeszéd nem hagyhatja ezt figyelmen kívül. Nem mondhatjuk azt helytelenül, hogy a monoteizmusok egyformák, mint ha azt állítanánk, hogy ugyanabban az egyetlen Istenben hiszünk, ami - az előbb említett okok miatt – csak részben igaz.
Arra a kérdésre, hogy hogyan vélekedik Olaszország és általában véve a többi európai ország iszlámmal kapcsolatos konkrét politikájáról, Lorizio atya a következőket válaszolta: „A laikus és egyben laicista körökben, tehát társadalmi és kulturális téren egyre inkább terjed az a nézet, hogy civilizációk közötti konfliktusról van szó. A párbeszéd nem lehet pusztán vallási jellegű, fontos, hogy a két kultúra közötti találkozást helyezzük előtérbe a konfliktussal szemben. A vallások közötti különbözőség ugyanis gyakran ürügyként szolgál arra, hogy álcázzák az egészen más jellegű érdekellentéteket” – mondta még interjújában Giuseppe Lorizio pápai káplán, a Lateráni Egyetem fundamentális teológiai tanára.







All the contents on this site are copyrighted ©.