2005-07-09 13:49:24

Az első közös német-vatikáni bélyeg


Szerdán XVI. Benedek pápa kihallgatáson fogadta Hans Eichel német szövetségi minisztert, melynek során a Vatikán és a Német Szövetségi Köztársaság mintegy „kicserélte” a XX. Ifjúsági Világtalálkozóra kiadott közös bélyeget. Ez az első alkalom, hogy a vatikáni és a német posta közös bélyeget bocsát ki. A Vatikáni Rádió német adásának nyilatkozva Hans Eichel kijelentette: „Egy ilyen látogatás sokkal formálisabb, visszafogottabb és távolságtartóbb lehetne. De nem, ez egészen rendkívüli, barátságos, minden komplikációtól mentes forma volt, ahogy mi találkoztunk és én azt hiszem, hogy éppen ebben áll a pápa hatása, hogy ő éppen nem egy távolságtartó pápa, hanem egy olyan valak, aki egészen spontán megy az emberekhez közel és aki nem ismer és nem is támaszt akadályt”.
A közösen kiadott egyszerű bélyegen a stilizált földgömb előtt egy kereszt látható, mely „mintegy a globális megértés ígéretét hordozza” – magyarázta a német pénzügyminiszter, hozzáfűzve: „Mi most valami közöset csináltunk a Vatikánnal, egy bélyeget, ami ugyanazt ábrázolja, csak itt éppen a vatikáni, otthon pedig a német posta jelével ellátva. A 19 millió példányban megjelenő bélyeg egyszerű reklám az Ifjúsági Világtalálkozóért. Természetesen mi nagyon szeretnénk nagyon jó házigazda lenni és nyitott, toleráns országként bemutatkozni, mint olyan vendégszerető ország, mely szívesen fogadja a fiatalokat, akik az igazságosságért és a szegénység ellen küzdenek és harcolnak a toleranciáért, a békéért. Igen, ez az értelme mindennek” – nyilatkozta Eichel német pénzügyminiszter.  







All the contents on this site are copyrighted ©.