A Szentatya szerda délelőtti katekézise

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa katekézisében Szent Pál az Efezusiakhoz írt leveléből vett szakaszról elmélkedett, amely négy hetenként egyszer visszatérő részét képezi a vesperás liturgiájának. Az ima a megváltás isteni művéről szól, amely magasztalja Isten kegyelmét, az Atyához intézett áldás, amely felvázolja a Krisztus által beteljesített üdvösség terv egyes szakaszait.
Az áldás középpontjában a görög mysterion szó hangzik fel, amelyet általában a kinyilatkoztatást kifejező olyan igékkel szoktak párosítani, mint „kinyilatkoztatni”, „megismerni”, „megnyilvánulni”. Ez ugyanis az a nagyszabású titkos terv, amelyet az Atya magában őrzött az örökkévalóság kezdetétől fogva, és amelyet az „idők teljességének” elérkezésekor, Fiában, Jézus Krisztusban valósított meg és nyilatkoztatott ki. A himnuszban ennek a tervnek az állomásait Istennek Krisztus által a Lélekben megvalósított üdvözítő cselekedetei jelzik. Az Atya mindenekelőtt azért választ ki bennünket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte a szeretetben, majd arra szán bennünket, hogy fogadott gyermekei legyünk, továbbá megvált minket és megbocsátja bűneinket, felfedi előttünk a maga teljességében a Krisztusban való üdvösség misztériumát, végül nekünk ajándékozza az örökkévalóság örökségét, felajánlva zálogként a Szentlélek pecsétjét, a végső feltámadás távlatában.
A himnuszban tehát számos üdvözítő esemény váltja egymást. Ezek magukba foglalják a Szentháromság három Személyét: az ima az Atyából indul ki, aki az üdvösség terv kezdeményezője és legfőbb előmozdítója, a Fiúra szegezi a tekintetet, aki megvalósítja azt a történelemben, végül eljut a Szentlélekhez, aki pecsétjét rányomja az üdvösség egész művére – mondta XVI. Benedek pápa, majd az első két szakaszt elemezte, amely az életszentségre és az isteni gyermekségre vonatkozik.
Az első gesztus, amelyet Isten Krisztusban nyilatkoztat ki és valósít meg, a hívek kiválasztása, amely az Úr szabad és ingyenes kezdeményezésének gyümölcse. Kezedben tehát, „a világ teremtése előtt”, Isten örökkévalóságában, az isteni kegyelem készen áll arra, hogy cselekedjen. Ennek a meghívásnak a tartalma az „életszentség”, amely azt jelenti, hogy részt veszünk az isteni Lény természetfeletti tisztaságában, legbelsőbb lényegében, ami nem más, mint a „szeretet”. János evangelista írja: Szeretet az Isten. Az agape ezáltal mély erkölcsi valóságunkká válik, bekerülünk Isten szent és életet adó látóhatárába.
Ebben az irányban jutunk el a másik állomáshoz, amelyet az isteni terv szintén az örökkévalóságtól kezdve számon tart: az, hogy eleve elrendeltetésünk a fogadott Istengyermekségre szól.
Szent Pál más alkalommal is magasztos hangon szól erről a rendkívül magasrendű elhivatottságról, ami azt jelenti, hogy Krisztus testvérei vagyunk, aki „elsőszülött sok testvér között”, továbbá azt jelenti, hogy bensőséges kapcsolatba léphetünk a mennyi Atyával, akit bizalmasan Abba – Apa névvel szólíthatunk. Egy végtelenül nagy értékű ajándékot kaptunk tehát, amelyet az isteni akarat és az üdvözítő szeretet kegyelme tett lehetővé.
Katekézise végén XVI. Benedek pápa Szent Ambrus, milánói püspök szavait idézte, aki Szent Pál Efezusiakhoz írt levelét kommentálva részletezte a krisztológiai himnusz gazdag tartalmát. Hangsúlyozza mindenekelőtt azt a túláradó kegyelmet, amellyel Isten Jézus Krisztusban fogadott gyermekeivé tett bennünket. Milánó szent püspöke felteszi a kérdést: „Ki gazdag, ha nem egyedül Isten, minden dolog teremtője?” Majd így válaszol: „Azonban sokkal gazdagabb irgalomban, mivel mindenkit megváltott és – mint a természet szerzője – átalakított bennünket, akik a test természete szerint a harag gyermekei voltunk, hogy a béke és a szeretet gyermekeivé váljunk”.