2005-06-23 16:59:12

Walter Kasper bíboros nyilatkozta Moszkvában a „Svet Evangelia” orosz katolikus hetilapnak


Az Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke, Walter Kasper bíboros moszkvai látogatása során interjút adott a Svet Evangelia – Az Evangélium Világossága c. orosz katolikus hetilapnak. A vatikán-német bíboros még Kirill metropolitával való találkozása előtt látogatásának céljáról nyilatkozott. A metropolita, aki a moszkvai ortodox pátriárkátus más egyházakkal való kapcsolatokért felelős főpásztora, 2 hónappal ezelőtt Rómában jelen volt XVI. Benedek pápa ünnepélyes székfoglalóján. Akkor fél órás beszélgetést folytatott Kasper bíborossal és közölte, hogy az ortodox egyház kész a párbeszéd folytatására a katolikus egyházzal a közös problémák megoldása érdekében. „Megpróbáljuk előbbre vinni és elmélyíteni a két egyház párbeszédét”. Megválasztása után XVI. Benedek pápa leszögezte, hogy az ökumenikus párbeszédet egyik legfontosabb feladatának tartja. Most azért vagyok itt, hogy lássam, milyen jellegű lépések megtételére van lehetőség” – mondta nyilatkoztában a bíboros, hozzátéve, hogy ezek apró és nem alapvető lépések lesznek, ám sok kis lépéssel is el lehet érni a célhoz, ha mindkét fél megteszi a szükséges lépéseket. A média által közölt híreket cáfolva a bíboros elmondta, hogy ezúttal nem találkozik II. Alekszij pátriárkával, nem is kért találkozót, mivel még éppen hogy csak a dolgok elején tartanak és előbb gyakorlati jellegű kérdések megoldására van szükség. Az interjúban Kasper bíboros közölte azt is, hogy a párbeszédhez csatlakozik az oroszországi katolikus egyház is, mivel a helyi egyház részvétele nélkül az ökumenizmus csak elméleti kérdés lenne. „Hosszú beszélgetést folytattam Tadeusz Kondrusiewicz érsekkel, tájékoztattam őt a történtekről és ezt teszem majd a jövőben is” – mondta Kasper bíboros. Minden eddigi lépést a helyi egyházzal együtt tettük meg. A kapcsolatok több oldalúak: a Szentszék és a moszkvai pátriárkátus valamint a római katolikus egyház és az orosz ortodox egyház között és ezeknek a kapcsolatoknak párhuzamosan kell előre haladniuk. A bíboros még hozzátette azt is, hogy nem foglalkozik az ukrán görög-katolikus egyházzal, mert az nem tartozik feladatai közé. Azt azonban megjegyezte, hogy az új pápa ebben a kérdésben ugyanazt az álláspontot képviseli, mint előde II. János Pál. A bíboros végül a Svet Evangelia orosz katolikus hetilapban megjelent interjúban annak a reményének adott hangot, hogy a katolikus egyház és az ortodox egyházak között újrakezdődik a nemzetközi párbeszéd a teológiai vegyes bizottság tanácskozásain keresztül, melynek munkája megszakadt 2001-ben az USA-ban, Baltimore-ban tartott értekezlet alkalmával.  







All the contents on this site are copyrighted ©.