2005-06-09 11:35:58

XVI. Benedek pápa a vasárnap déli Úrangyala imádság előtt mondott beszédében aggodalmát fejezte ki a Bolíviában kialakult feszült helyzet miatt, párbeszédre szólítva fel az érdekelteket. Felhívást intézett az Afganisztánban fogva tartott fiatal olasz nő, egy segélyszerv önkéntese szabadon bocsátása érdekében.


Vasárnap délben az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében XVI. Benedek pápa utalt rá, hogy pénteken tartottuk Jézus Legszentebb Szívének ünnepét. A Jézus Szíve tisztelet mélyen gyökerezik a keresztény nép hagyományában. A bibliai nyelvezet szerint a „szív” a személy érzéseinek, szándékainak középpontja. A Megváltó szívében Isten emberek iránti szeretetét imádjuk, az egyetemes üdvösségre vonatkozó akaratát, végtelen irgalmasságát. Amikor a Szent Szívet tiszteljük, az azt jelenti, hogy azt a Szívet imádjuk, amely a végsőkig szeretett bennünket, amelyet lándzsával átszúrtak, és amelyből, a Kereszt magaslatából, az új élet kimeríthetetlen forrásaként vér és víz fakadt.
Jézus Szent Szívének ünnepe egyben a papok megszentelődésének világnapja is, megfelelő alkalom, hogy imádkozzunk a papokért, hogy semmit se helyezzenek a Krisztus iránti szeretet elé. Mélyen tisztelte Krisztus Szívét Boldog Giovanni Battista Scalabrini püspök is, az elvándorlók védőszentje, akinek születése centenáriumát június elsején ünnepeltük – folytatta beszédében XVI. Benedek pápa. Ő alapította meg Borromei Szent Károly misszionáriusainak és misszionáriusnőinek kongregációját, azzal a céllal, hogy hirdessék az evangéliumot az olasz elvándorlók körében. A boldog püspökre emlékezve a Pápa gondolatban azok felé fordult, akik távol vannak hazájuktól és gyakran családjuktól is. Bárcsak vándorlásuk során mindig baráti arcokkal és befogadó szívekkel találkoznának, amelyek átsegítik őket a mindennapok nehézségeiben.
A Krisztuséhoz leginkább hasonlító szív, kétségtelenül Máriáé, Szeplőtelen Anyjáé – mondta a Szentatya. Ezért a Jézus Szívének szentelt pénteket követően, Mária Szívének állít emléket a liturgia, hogy a két Szívet együtt tiszteljük. Válaszolva a fatimai Szűzanya kérésére, XVI. Benedek pápa Szeplőtelen Szívének ajánlotta fel az egész világot, ismerje meg Isten irgalmas szeretetét és az igazi békét – mondta a Pápa, majd az Úrangyala elimádkozása után áldását adta a Szent Péter teret betöltő, a világ számos országából érkezett mintegy 40 ezer hívőre.
XVI. Benedek pápa ezt követően aggodalmát fejezte ki a világ több részén tapasztalható társadalmi és politikai feszültségek miatt, amelyek egyes esetekben súlyos konfliktusokhoz vezethetnek. Külön kiemelte Bolíviát, és arra szólította fel a híveket, hogy imádkozzanak a latin-amerikai ország lakosságáért. A Szűzanya oltalmába ajánlotta felhívást, hogy az érdekeltek biztosítsanak elsőbbséget a közjó keresésének, a felelősségérzetnek, a nyílt, őszinte párbeszédre való készségnek.
A Szentatya továbbá csatlakozva az olasz államfő, az afgán elnök, továbbá az olasz és afgán nép kéréséhez, sürgette Clementina Cantoni fiatal önkéntes szabadon bocsátását. Fogva tartásának fájdalmas eseménye mindenkit ösztönözzön arra, hogy minden eszközzel keressék az egyének és nemzetek közötti békés, testvéri megértést.
A Pápa a utalt még rá, hogy vasárnap tartották Olaszországban a tömegsport napját, amelyet a sporttevékenység hiteles értékeinek megőrzése céljából hoztak létre. Idén mindenekelőtt a sport és a természet közötti kapcsolatot kívánták hangsúlyozni, az UNESCO ez évi Környezetvédelmi Világnapja témájának megfelelően. A Pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy az egészséges és harmonikus módon gyakorolt sport minden szinten segítse elő az emberek közötti testvériséget és szolidaritást, a természeti környezet iránti tiszteletet. A Szentatya köszöntötte még a fokoláre mozgalom csoportjait, akik Európa számos országának képviseletében vettek részt a plébániai szolgálat témájában megrendezett összejövetelen. Arra buzdította őket, hogy legyenek a feltámadt Krisztus jelei közösségeikben és az élet minden területén.
A Szentatya ezután még spanyolul, horvátul és lengyelül köszöntötte a csoportokat, majd anyanyelvén szólt azokhoz a német, osztrák és dél-tiroli zarándokokhoz, akik Mária mozgalmak tagjaiként vettek részt egy imatalálkozón. Mária példáját követve mondjunk „Igent” – Isten útjaira. Végül az olasz plébániai csoportokat köszöntötte, akik az ország minden részéből érkeztek a vasárnap déli találkozóra.







All the contents on this site are copyrighted ©.