Az első júniusi szerdai kihallgatáson mintegy huszonötezer hívő vett részt – köztük
számos Kelet-Európából érkezett zarándokcsoport, akik a tűző napon hatalmas lelkesedéssel
köszöntötték XVI. Benedek pápát, aki fél tizenegykor jelent meg a Szent Péter-bazilika
előtti téren és jól ismert, fehér nyitott autójáról üdvözölte a zarándokokat. A
Szentatya folytatta a vesperásról szóló katekézisét. A liturgiában minden vasárnapi
első vesperásban szerepel a Filippiekhez írt levélből vett rövid, de annál tömörebb
krisztológiai himnusz, amely felidézi az isteni Ige paradox „önkiüresítését”: „szolgai
alakot öltve kifosztotta önmagát és hasonló lett az emberekhez: külsejét tekintve
olyan lett, mint egy ember”. A megtestesült és a leggyalázatosabb halálnem, a keresztre
feszítés által megalázott Krisztust a páli levél minden keresztény elé életpéldaként
állítja. A keresztényeket töltse el ugyanaz az érzés, amely Krisztus Jézusban volt
– írja Szent Pál, vagyis az alázat, az önátadás, a földi dolgoktól való elszakadás
és a nagylelkűség érzései. Krisztus természetesen rendelkezik az isteni természet
minden előfeltételével. De ezt a természetfeletti valóságot nem a hatalom, a nagyság,
az uralkodás jegyében éli meg. Istennel való egyenlőségét, dicsőséges méltóságát,
hatalmát, Krisztus nem használja fel mint a győzelem eszközét. „Ő ugyanis isteni mivoltában
nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék”.
Az isteni „alak” – (morphe) – Krisztusban emberi „alak” (morphe) színe alatt rejtőzik
el, vagyis a mi valóságunk felszíne alatt, amelyet a szenvedés, a szegénység, a különféle
korlátok és a halál jelöl meg. Nem csak egyszerűen egy változó látszatról van
szó, amint azt a görög-római kultúra istenségei esetében feltételezték: Krisztus valósága
isteni valóság hitelesen emberi tapasztalatban. Krisztus valóban a velünk-való-Isten,
aki nem elégedik meg azzal, hogy jóindulatúan tekintsen le ránk dicsősége trónusáról,
hanem személyesen alászáll az emberi történelembe, „hússá”, vagyis törékeny valósággá
válik, amelyet az idő és a tér befolyásol. Ez a gyökeres osztozás az emberi létben
– a bűnt kivéve – vezeti el Jézust egészen addig a határig, amely végességünket, esendőségünket
jelenti, és amely nem más, mint a halál. Ez azonban nem egy homályos mechanizmus,
vagy egy vak sorsszerűség eredménye, hanem abból a választásból fakad, hogy engedelmeskedik
az Atya üdvösségtervének. Az Apostol hozzáteszi, hogy a kereszthalál, amellyel Jézusnak
szembe kell néznie, a legmegalázóbb halálnem. Ezáltal kíván Jézus valóban minden ember
testvérévé válni, azok testvérévé is, akikre rettenetes, gyalázatos vég vár. Krisztus
éppen kínszenvedésével és halálával tesz tanúságot arról, hogy szabadon és tudatosan
csatlakozik az Atya akaratához, mint ahogy ezt a Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk:
„Annak ellenére, hogy (Isten) Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet”
– mondta a Szentatya, majd utalt rá, hogy ezzel befejezi a krisztológiai himnusz első
részének elemzését, amely a megtestesülés és a megváltó kínszenvedés témájára összpontosít.
Egy másik alkalommal majd a himnusz következő sorairól elmélkedik, amelyek azt tárják
fel, hogy a kereszt Húsvéthoz és a dicsőséghez vezet el. XVI. Benedek pápa végül
az ötödik században élt szíriai egyházatya, Teodoretus püspök tanítását idézte fel:
„Üdvözítőnk megtestesülése az emberek iránti isteni gondviselés legmagasabb beteljesülése.
Sem az egek, sem a föld, sem a tenger, sem a levegő, sem a nap, sem a hold, sem a
csillagok, sem az egész látható és láthatatlan világegyetem, amelyet egyetlen szava
teremtett vagy amit inkább szavával a világosságra hozott akaratának megfelelően,
nem fejezik ki annyira mérhetetlen jóságát, mint az a tény, hogy Isten Egyszülött
Fia, aki már létezett, mint Istennel egylényegű, aki Isten volt Isten mellett, aki
által minden lett, miután magára vette a szolga természetét, emberi alakban jelent
meg, emberi alakja miatt tekintették embernek, magára vette gyengeségeinket és betegségeinket”. Az
egyházatya elmélkedésében hangsúlyozta azt a szoros kapcsolatot, ami Jézus megtestesülése
és megváltó műve között áll fenn. „A Teremtő bölcsen és igazságosan működött üdvösségünkön.
Mivel nem akart pusztán hatalmához folyamodni, hogy megajándékozzon bennünket a szabadság
adományával, nem akarta egyetlen fegyverként az irgalmasságot alkalmazni azzal szemben,
aki leigázta az emberi nemet, hogy az ne vádolhassa az irgalmasságot igazságtalansággal,
ezért olyan utat választott, ami tele van szeretettel az emberek iránt és ugyanakkor
igazságosság díszíti”. Katekéziséhez a Pápa rögtönzött kommentár fűzött: Jézus
érzéseivel azonosulni azt jelenti, hogy a hatalmat, a gazdagságot, a presztízst nem
ismerjük el az élet magasabb rendű értékeinek, mert azok alapvetően nem adnak választ
szívünk legbelső kérdéseire. Sokkal inkább meg kell nyitnunk szívünket a másik előtt,
vele együtt hordozni életünk súlyát. Meg kell nyílnunk Isten előtt engedelmesen, bizakodva,
annak tudatában, hogy éppen az Atyának való engedelmességben leszünk szabadok. A keresztény
ember életének mindennapjait Jézus érzéseivel való ilyetén azonosulása kell, hogy
meghatározza – mondta XVI. Benedek pápa. Katekézise felolvasása után a Szentatya
áttért a különböző nyelvű köszöntésekre: a francia, angol, német, spanyol, portugál
nyelvű szavak után XVI. Benedek pápa a Kelet-Európából érkezett zarándokokhoz fordult
és remek kiejtéssel köszöntötte a lengyel, litván, ukrán, cseh, szlovák és horvát
csoportokat. A nagy számban jelen lévő olasz híveknek a Szentatya köszönetet mondott
hitükért és szeretetükért, amelynek hangos éljenzéssel adták jelét: „Látom és érzem,
hogy a Péter utóda iránti szeretet Olaszországban igen erős, köszönöm nektek.” A Pápa
emlékeztetett rá, hogy megkezdtük a Jézus Szent Szívének szentelt június hónapot.
Ezért hát szakítsunk gyakran időt és szemléljük az isteni szeretet e mély titkát.
A fiatalokhoz fordulva a Szentatya arra buzdított, hogy Krisztus Szívének iskolájában
tanulják meg derűvel magukra vállalni a rájuk váró felelősséget. A betegek merítsenek
a szeretet végtelen forrásából bátorságot és türelmet, hogy képesek legyenek minden
helyzetben Isten akaratának beteljesítésére. Az ifjú házasok pedig maradjanak hívek
az isteni szeretethez és tegyenek arról tanúságot házastársi szeretetükkel.