2005-05-28 16:16:22

A Szentatya beszéde Burundi főpásztoraihoz


XVI. Benedek pápa örömmel köszöntötte az afrikai ország főpásztorait, élükön Jean Ntagwarara bubanzai püspökkel, Burundi Püspöki Karának elnökével. Felidézte Michael Courtney érsek, apostoli nuncius vértanúságát, aki 2003. december 29-én lett tragikus merénylet áldozata Burundiban, miközben hűségesen teljesítette a Szentatya által rábízott küldetését, szolgálva az országot és a helyi egyházat – mondta a Pápa.
Utalással a püspökök ötéves jelentésére, a Szentatya örömmel állapította meg, hogy Burundi részegyháza tevékenyen kiveszi részét a béke és a kiengesztelődés előmozdításából, különösen a mostani választási időszakban. Az a szenvedés, amelyet a háború sötét óráiban éltek át, és amely során – hangsúlyozni kell – számos keresztény hősies módon tanúságot tett hitéről, nem oltotta ki annak a vágyát, hogy a testvériség, az egység érdekében tevékenykedjenek, Krisztust követve és Krisztus nevében. A Pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy az erre irányuló lelkipásztori terv, valamint az egyházmegyei szinódusok, amelyek a tervet helyi szinten megvalósítják, járuljanak hozzá az Evangélium hirdetéséhez, a sebek begyógyításához, a szolidaritás elősegítéséhez Burundi minden lakója között. Küzdjék le a bosszúállás szellemét, mindenkit fáradhatatlanul buzdítsanak a megbocsátásra és a kiengesztelődésre.
Idén ünnepeljük az „Ecclesia in Africa” k. szinódus utáni buzdítás megjelenésének tizedik évfordulóját, amelyet elődöm, II. János Pál pápa tett közzé – folytatta beszédében XVI. Benedek pápa. Továbbra is ez legyen a burundi főpásztorok számára az iránymutató, a rájuk bízott küldetés teljesítésében, közösségben más helyi egyházakkal. Fordítsanak megújult figyelmet minden hívőre, hogy még inkább megéljék a keresztséggel együtt járó kötelezettségeket. Sokan nagy szegénységben, kétségbe esésben élnek, és ki vannak téve annak a kísértésnek, hogy visszatérjenek az ősi szokásokhoz, amelyeket nem tisztított meg az Úr Szent Lelke. Kihívást jelentenek továbbá a szekták is. Gondoskodjanak híveik szilárd keresztény képzéséről, ne hanyagolják el az inkulturációra irányuló erőfeszítéseket sem, nevezetesen a Biblia és az egyházi Tanítóhivatal szövegeinek helyi nyelvre való lefordítását. Ez lehetővé teszi, hogy a keresztények jobban befogadják az evangéliumi üzenetet, anélkül, hogy megtagadnák hiteles afrikai értékeiket.
A Szentatya elismeréssel adózott a papok, szerzetesek, szerzetesnők, katekéták munkájának, amelyet gyakran nehéz körülmények között végeznek, majd apostoli áldását adta a burundi püspökökre.
A Szentatyához intézett köszöntésében Jean Ntagwarara, bubanzai püspök, a Burundi Püspöki Konferencia elnöke röviden utalt az elmúlt 5 év nagy eseményeire. Ezek közé tartozott természetesen a jubileumi szent év, valamint a II. János Pál pápa által meghirdetett rózsafüzér év, illetve a folyamatban lévő Eucharisztikus év, az Ifjúsági Világnapok. Örömmel számolt be arról, hogy az ország helyi egyháza életerős, a papi és szerzetesi hivatások állandó növekedést mutatnak, számos egyházi mozgalom tevékenykedik. Az országot sújtó nehézségek közül a főpásztor a következőket említette: a szárazság, a kártevő rovarok, a polgárháború és következményei, a növekvő szegénység, a betegségek, a menekültek életkörülményei, az utcagyerekek jelensége. Burundi lakossága abban reménykedik, hogy az országban folyamatban lévő választások lehetővé teszik a kormány számára az ország haladéktalan újjáépítését, égető problémáinak megoldását. A főpásztor köszönetét fejezte ki Észak-Amerika, Franciaország és Belgium püspökeinek, akik segítették a helyi egyházat, és hozzájárultak, hogy minél előbb újjászülessen az ország gyűlölet és a háború által szétzilált társadalma. Felidézte Michael Courtney érsek, apostoli nuncius emlékét, hangsúlyozva, hogy vértanú halála mindnyájukat mélyen megrázta. A nuncius azért áldozta fel életét, hogy az országban, amelyet szeretettel szolgált, megvalósuljon a valódi és tartós béke.
Burundi Magyarország területének körülbelül egyharmada, lakóinak száma megközelíti a 7 milliót. A 62 %-ot képviselő keresztények nagy többsége katolikus, az animisták 32%-ot, a muzulmánok 1%-ot tesznek ki.







All the contents on this site are copyrighted ©.