Eucharisztikus csoda a kanadai Alberta tartomány Cowley városában
 

1946. július 18-án Gino Violini atya egy kis fatemplom előtt állt a Kanadai Sziklás-hegység lábánál fekvő kisvárosban, Cowley-ban. A Szt. József templom egy kis elhanyagolt és elhagyatott missziós templom volt. Egy kis csoport állt a feketébe öltözött pap körül. Tudomására hozták, hogy nincs szükségük a városkában papra. Az első miséjén kilencen ültek a padokban, a következőn már csak négyen. A következő két évet sem koronázta siker. Egy nap levelet írt Violini atya a püspökének áthelyezését kérve. A főpásztor visszautasította kérelmét, mondván, hogy bízik benne és továbbra is reméli a plébánián a vallási élet felvirágoztatását.
Krisztus testének és vérének ünnepén korán felkelt és indult a templomba a reggeli imádságra. Ahogy a templom felé közeledett látta, hogy a templomajtó kifordult a helyéről. Besietett és látta a rombolás nyomait: romhalmaz, a szobrok összetörve, a tabernakulum nyitva, a megszentelt ostyák a földön szétszórva hevertek a főhajóban. Egyenként összeszedte azokat, ám nem találta meg a nagyobb, Úrfelmutatáskor használt ostyát. Esett az eső, a szürke ég visszatükrözte aggodalmát. Értesítette egy paptársát, aki rögtön kb. 2000 főből álló keresőcsoportot indított, de átkutatva a környéket, semmit sem találtak. A rendőrség két gyanúsítottat. Violini atya felismerte őket, két hajléktalan személyében, akik mellette ültek egy baseball meccsen néhány nappal korábban és éppen munkát kerestek a közeli szénbányában. Az atya jelen volt a kihallgatásuk alatt, mialatt Parsons őrmester így beszélt a két férfihoz: „Nektek vagy nekem talán nem jelent semmit, de ne felejtsétek el, hogy ti elloptátok ennek az atyának a Jézusát.” Violini atya elmagyarázta nekik az Oltáriszentség jelentőségét és fontosságát a katolikusok számára. Majd felajánlotta, hogy nem tesz ellenük feljelentést, ha megmondják, hol dobták el a Szentostyát. A pap szavainak hatására megbánást tanúsítottak és felajánlották, hogy segítenek megtalálni az ostyát. Az egyik bevallotta, hogy épp azelőtt dobta ki a menekülésre használt autó ablakán mielőtt a rendőrség elfogta volna őket. Nem tudta mi volt az, csak gondolta, hogy terhelő bizonyítéknak számítana. Az eső még mindig esett, amikor mindannyian a rendőrautóba ültek, a gyanúsítottak még mindig megbilincselve. Violini atya azt gondolta, hogy ha tényleg kidobta volna ez a két ember a Szentostyát, ahogy állították, a keresőcsoport biztos megtalálta volna, ha az esőben szét nem mállott. Este 6 óra körül értek a tett színhelyére. Az ég tiszta volt. Ahogy a Bellevue keleti sarkánál bekanyarodtak, mindannyian megpillantották a Szentostyát a főút mellett a levegőben lebegni. Különböző színű, gyönyörű fénysugarak áradtak belőle. Violini atya kiugrott az autóból és elkezdett futni a szikrázó fény felé. Parsons őrmester közvetlenül mögötte futott. Az atya térdre borult, boldogan és csodálattal imádva a Szentostyát. Parsons őrmester hasonlóképpen a sár ellenére letérdelt. Violini atya felállt és kinyújtotta kezét a Szentostya felé, ami olyan fehérnek és frissnek látszott, mint az átváltoztatás napján. Amint megérintette, a következő szavakat hallották mindannyian: „ Gino atya, kérlek vigyél vissza Cowley-ba!” E szavakban a jelenlévők felismerték Krisztust, Aki kérte, hogy vigyék vissza Őt a kifosztott templomba, arra a plébániára, mit Gino Violini atya már rég el akart hagyni. A püspök a következő napon érkezett meg és felkérte Violini atyát a templom újra szentelésére. Majd együtt imádkozott az atyával a lerombolt kápolnában. Miután befejezték az imádkozást a püspök így szólt Violini atyához: „Nagy változások következnek majd be ezen a plébánián.”
Néhány nap múlva Parsons őrmester, majd felesége, gyermekei is megjelentek a templomban. Ahogy az idő múlt, egyre több és több ember kezdett szentmisére járni. Egy idő múlva már annyian voltak, hogy székeket hoztak otthonról a hívők, hogy Violini atya szertartásain részt vehessenek. A sokáig elhagyatottan álló templom újra megtelt élettel.