XVI. Benedek pápa évei a szemináriumban

A fiatal Joseph Ratzinger 1944-1945-ben nehéz időszakot élt át. Kényszersorozáson esett át, majd később munkaszolgálatos lett. Ekkor vált véglegessé benne a döntést. Mint később elmondta: „Tudtam, hová tartozom”.
1946-ban újra megnyitotta kapuit a Freisingi Szeminárium. A zsarnokság bukása után az egész német egyház egy újfajta kezdetet, feléledést élt át – így volt ez a valamivel 18 évesnél idősebb fiatalember esetében is. A szemináriumban igen eltérő korú fiatalok találkoztak össze, akik örültek, hogy vége a háborúnak, s tudták, az, hogy ott lehetnek, hogy túlélhették a harcokat, Isten meg nem szolgált kegyelme, ajándéka számukra. Két évet töltött Freisingben az ifjú Joseph Ratzinger. Ezidőtájt több csoport volt a szemináriumban: a Breslauból menekültek Bernhard Rosenmüller professzornál ágostoni teológiai képzésben részesültek, míg az ún. „gregoriánusok” Theodor Steinbüchel professzor egzisztenciálfilozófiai iskolájából kerültek ki. Emellett létezett még egy harmadik csoport, amely irodalmi érdeklődésével, önművelésével tűnt ki. Mindent egybevetve igen lelkesítő és szellemiekben építő jellegű volt a szeminárium légköre.
1947 őszén költözött át Joseph Ratzinger a müncheni Georgianum Szemináriumba. Ekkor az egyetem, a hittudományi kar épülete még romokban hevert, így ideiglenes termekben folyt az oktatás, a szállás is ideiglenes épületekben került berendezésre. Az első előadásokat egy üvegházban hallgatták le a kispapok. Dupla ágyakban aludtak, mint a hadseregnél – a Pápa később visszaemlékezve elmondta, hogy néha felriadt éjszaka, és nem tudta, hogy még mindig a hadseregnél van-e. Két tanár volt nagy hatással az ifjú Joseph Ratzingerre: Joseph Pascher, aki a német liturgikus mozgalommal ismertette meg a diákokat és Gottlieb Söhngen, aki az egyházatyák ismeretébe vezette be őket.
Söhngen professzor alapvetően határozta meg Joseph Ratzinger teológiai pályafutását. Ekkoriban jelent meg XII. Piusz pápa Mystici Corporis kezdetű enciklikája. Amikor 1947-ben az ifjú Joseph Ratzinger első vizsgáját tette le Söhngen professzornál, ő rögtön felajánlotta neki, hogy nála doktoráljon – s feljegyzéseiben lapozgatva azonnal talált is egy témát: az „Isten népe” gondolat az egyházatyáknál.
A jelentős professzorok között volt Friedrich Wilhelm Maier, akit egzegetikai nézetei miatt az I. világháború előtt elítéltek, de később rehabilitáltak, Richard Egenter, Klaus Mörsdorf és Michael Schmaus.
1949-ben végre beköltözhettek a kispapok a helyreállított müncheni épületbe. 1950-ben került sor a szentelés előtti vizsgákra. Közben Söhngen professzor tudományos pályázatot írt ki, amelynek témája: „Isten népe és háza Szent Ágoston egyháztanában” volt. Így az utolsó éves Joseph Ratzinger az őszi diakónusszentelés előtt tudományos munkával töltötte a nyári szünetet. 1951. június 28-án Georg fivérével együtt szentelték pappá – s ugyanekkor hirdették ki, hogy megnyerte a tudományos pályázatot. A papszentelés és a testvérével közös traunsteini újmise élete legszebb napjai közé számítanak – mesélte később XVI. Benedek.
Már a nyári szünet idején megkezdődött az újmisés számára a lelkipásztori szolgálat. A münchen-mossach-i plébános megbetegedett, a káplán, a plébánián szolgáló nővér és sekrestyés pedig szabadságon voltak, nem lehetett őket elérni. Ez az első négy hét jó próba volt a fiatal papnak. Ősztől a münchen-bogenhausen-i plébánián kezdte meg kápláni működését az újmisés Joseph Ratzinger. Erről az időszakról sok szép emléket őriz a Pápa – első plébánosáról, Max Blumscheinról, aki egy igazán lelki ember volt, az iskoláról, az ifjúsági csoportról, a plébániai életről.
Azonban egy év után Freisingba helyezték az ifjú Joseph Ratzingert, s megkezdte tanítói-teológusi tevékenységét. Később elmondta: ekkor nem sejtette, hogy a lelkipásztori életnek örökre vége – ő azt remélte, hogy a tanárság csak egy köztes állomás lesz életében.