2005-04-16 19:49:30

Minden készen áll a harmadik évezred első konklávéjára


Szombaton, április 16-án a bíborosok megtartották utolsó, 12. általános ülésüket, amelyen 143-an vettek részt. Eduardo Martínez Somalo came rlengo bíboros a bíborosi testület nevében kifejezte jókívánságait Joseph Ratzinger bíborosnak, aki szombaton tölti be 78. életévét. Ratzinger bíboros felolvasott néhányat azoknak a bíborosoknak az üzenetéből, akik nem tudtak Rómába utazni. Elhangzott még néhány utasítás arra vonatkozóan, hogy vasárnap, április 17-én este mikor kell a bíborosoknak elfoglalniuk szálláshelyüket a Szent Márta házban, valamint a hétfőn, április 18-án 10 órakor kezdődő Pro eligendo Romano Pontefice szentmisét illetően. A bíborosok hétfőn délután fél ötkor vonulnak be az Áldások terméből a Sixtus kápolnába. A camerlengo bíboros, az előírásoknak megfelelően megsemmisítette II. János Pál ún. halászgyűrűjét – amely a halászó Szent Pétert ábrázo lja - és ólompecsétjét, amellyel a Szent atya hitelesítette az általa kibocsátott dokumentumokat. Az általános ülés a Regina Coeli elimádkozásával végződött.

Joa quín Navarro-Valls, szentszéki szóvivő szombaton fél egykor tartott sajtótájékoztatóján ismertette a bíborosok napi programját: reggel fél nyolckor szentmisén vesznek részt a Szent Márta házban, innen kisbusszal vagy gyalog mennek a Sixtus kápolnába, ahol 9-órakor kezdődő imaliturgia után két szavazásra kerül sor. A délutáni szavazások 4 órakor kezdődnek, a napot vesperással zárják. Tehát naponta kétszer, délelőtt 11 óra után, illetve este 7 óra felé száll fel várhatóan a füst a Sixtus kápolna kéményéből . Amíg a konklávé tart, zárva lesz a Szent Péter bazilika kupolája, valamint a vatikáni kertek, nyitva marad viszont II. János Pál sírja, amelyhez továbbra is özönlenek a hívek. Szombaton reggel 7 órakor már több ezren álltak sorba, a szakadó eső ellenére. a szavazás.

Navarro Valls arról is biztosította az újságírókat, hogy a Sixtus kápolnába nem jutnak el a mobil-telefonok jelzései, nincs tér erő , a falak teljesen áthatolhatatlanok.

A vatikáni műszaki személyzet a Szent Márta házban is elvégezte annak ellenőrzését , hogy vannak-e lehallgató készülékek. Vatikán városállamban nem áll meg az élet a konklávé idején sem: a megszokott nyitva tartá s szerint zavartalanul működnek a hivatalok, a bank, a gyógyszertár, az élelmiszerbolt, a posta, a benzinkút, a ruházati és elektromos műszereket árusító boltok.








All the contents on this site are copyrighted ©.