II. János Pál pápa üzenete a 2005-ös Missziós Világnapra

Pénteken tették közzé II. János Pál pápa üzenetét, amelyet az október 23-án esedékes, missziós világnapra írt, és amelyet február 22-én, Szent Péter apostol székfoglalása ünnepén írt alá. A dokumentum címe: „Küldetés: megtört kenyér, a világ életéért.”

A Pápa üzenetében emlékeztet rá, hogy a Missziós Világnap ennek az Eucharisztiának szentelt évben még inkább segít bennünket abban, hogy jobban megértsük létünk „eucharisztikus” értelmét. Újra átéljük a Cö nákulumban azt az estét, amikor Jézus, kínszenvedése előestéjén az egész világnak áldozatként ajánlotta fel magát: „az Úr Jézus, elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtört és így szólt: ez az én testem, melyet értetek adok. Ezt teg yétek az én emlékezetemre.”

A nemrég közzétett „Mane nobiscum Domine” – Maradj velünk Urunk, k. apostoli levelemben arra szólítottam fel a híveket, hogy szemléljék Jézust, az egész világ számára „megtört kenyeret”. Példáját követve nekünk is az a feladatunk, hogy életünket adjuk testvéreinknek, különösen a leginkább rászorulóknak. Az Oltáriszentség az „egyetemesség jele” és szentségi módon elővételezi azt, akkor következik be, amikor mindenki, aki részese az emberi természetnek, és akik újjászülettek Krisztusban a Szentlélek által, közösen elmélkedve Isten dicsőségéről, elmondhatják: „Miatyánk”. Ezáltal, az Eucharisztia, miközben teljes mértékben megérteti velünk a küldetés értelmét, arra buzdít minden egyes hívőt, különösen a misszionáriusokat, hogy legyenek „megtört kenyér a világ élet éért.”

Az emberiségnek szüksége van Krisztusra, a „megtört kenyérre”.

Korunkban az e mberi társadalmat látszólag sűrű sötétség veszi körül, miközben drámai események rázzák meg, és természeti katasztrófák sújtják. De Jézus, csakúgy, mint „elárulásának éjszakáján”, ma is „megtöri a kenyeret” számunkra és a szentmisében saját magát nyújtja n ekünk a mindenki iránti szeretet szentségi színében. Ezért kívántam arra emlékeztetni – folytatta üzenetében II. János Pál pápa – hogy az „Eucharisztia nem csak az egyház élete szeretetközösségének a kifejezése, hanem a szolidaritás terve az egész emberiség számára”, „mennyei kenyér”, amely, az örök életet adja, és megnyitja az emberek szívét egy nagy reménység felé.

A Megváltó, amikor végignézett az embereken, megesett rajtuk a szíve, „mert olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kime rültek”. Továbbra is jelen van az Eucharisztiában és az évszázadok során részvéttel van a szegény, szenvedő emberiség iránt.

A lelkipásztorok és misszionáriusok az Ő nevében járják végig a még fel nem derített ösvényeket, és mindenkinek elviszik az üdvösség „kenyerét”. Az a tudat lelkesíti őket, hogy Krisztussal egységben, aki nemcsak az egyház, hanem az emberiség történelmének a középpontja, ki lehet elégíteni az emberi szív legbensőbb elvárásait. Csak Jézus csillapíthatja az emberek szeretet iránti éhségét, csak ő olthatja ki igazságosság iránti szomjukat. Csak Jézus teszi lehetővé minden ember számára, hogy részt vegyen az örök életben: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él.” (Jn 6,51).

Az Egyház Krisztussal együtt „megtört kenyérré” teszi önmagát

3. Az egyházi közösség az Eucharisztia ünneplésekor, kiváltképp vasárnap, az Úr napján, a hit fényében tapasztalja meg a feltámadott Krisztussal való találkozás értékét, és mind inkább tudatosítja önmagában, hogy az eucharisztikus Áldozat „mindenkiért” (Mt 26,28) van. Ha a keresztre feszített és feltámadt Úr testéből és véréből táplálkozunk, akkor nem tarthatjuk meg önmagunknak ezt az ajándékot. Épp ellenkezőleg, arra van szükség, hogy terjesszük azt. A Krisztus iránti szenvedélyes szeretet elvezet Krisztus bátor hirdetéséhez; ahhoz a hirdetéshez, amely a vértanúsággal együtt szeretetből fakadó odaadássá lesz Isten és a testvérek iránt. Az Eucharisztia nagylelkű evangelizáló tevékenységre és egy egyenlőbb és testvéribb társadalom építésében való hathatós kötelezettségvállalásra ösztönöz.

Szívből kívánom, hogy az Eucharisztia Éve ösztönözzön minden keresztény közösséget arra, hogy találkozzon össze „testvéri cselekvőkedvvel a világ oly számos szegénységének minden formájával” (Mane nobiscum Domine, 28). Mindezt azért, mert „a kölcsönös szeretetről s különösen az ínségt ől szenvedőkkel való törődésről fognak ránk ismerni, Krisztus igazi tanítványaira (vö. Jn 13,35; Mt 25,31–46) . Ezen az alapon bizonyulnak majd hitelesnek eucharisztikus ünnepléseink” (Mane nobiscum Domine, 28).

A misszionáriusok, „megtört kenyér” a világ életéért

4. Krisztus ma is ezt parancsolja tanítványainak: „Ti adjatok nekik enni” (Mt 14,16). A misszionáriusok az ő nevében jutnak el a világ számos részére, hogy hirdessék és tanúsítsák az evangéliumot. Tevékenységükkel a Megváltó szavát vissz hangozzák: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35); a misszionáriusok maguk lesznek „megtört kenyérré” a testvérek számára, sokszor egészen az élet feláldozásáig is eljutva.

Hány missziós vértanúja van korunknak! Példaadásuk vonzzon sok fiatalt a Krisztushoz való hősies hűség útjára! Az Egyháznak szüksége van férfiakra és nőkre, akik készek teljesen odaszentelni magukat az Evangélium nagy ügyéért.

A Missziós Világnap megfelelő alkalmat teremt arra, hogy tudatosítsuk magunkban az evangelizáló misszióban való részvétel égető szükségességét, amelyben a helyi közösségek és számos egyházi szervezet elköteleződött, különös módon a Pápai Missziós Művek és a különféle Missziós Intézetek. A missziónak az imán és az áldozaton túl konkrét anyagi támogatásra is szüksége van. Még egyszer megragadom az alkalmat, hogy felmutassam, milyen értékes szolgálatotvégeznek a Pápai Missziós Művek, és meghívok mindenkit arra, hogy támogassa őket nagylelkű spirituális és anyagi együttműködésével.

A Szűz és Istenanya Mária segítsen bennünket, hogy újraéljük a Cönákulum élményét, hogy egyházi közösségeink hiteles módon „katolikussá” váljanak; vagyis olyan közösségekké, ahol a „missziós lelkiség”, amely „Krisztussal való belső közösség” (Redemptoris missio, 88), szoros kapcsolatba kerül az „eucharisztikus lelkiséggel”, amelynek példaképe Mária, az „eucharisztikus Asszony” (Ecclesia de Eucharistia, 53); olyan közösségekké, amelyek nyitva állnak a Lélek szava és az emberiség szükségletei előtt; olyan közösségekké, ahol a hívők, különösképpen is a misszionáriusok, nem haboznak, hogy „a világ életéért adott megtört kenyérré” tegyék önmagukat.

Apostoli áldásomat adom mindenkire!

A Vatikánból, 2005. február 22-én, Szent Péter székfoglalásának ünnepén