2005-04-11 15:08:16

Navarro-Valls szentszéki szóvivő április 8-án, a Szentatya temetésének napján a következő nyilatkozatot tette közzé


A Szentszék kötelességének érzi, hogy köszönetet mondjon az Olasz Kormánynak és Róma városának az elkötelezettségért és a hatékonyságért, am ellyel a Rómába érkező zarándokok millióit fogadta, akik kegyeletüket akarták leróni II. János Pál pápa ravatala előtt és részt kívántak venni temetésén. Az egyedülálló esemény lebonyolítása példaadó szervezettséggel történt. A Szentszék továbbá szeretné h angsúlyozni azt is, hogy minden résztvevő személy nagy készségről és nagylelkűségről tett tanúságot ennek az eseménynek a megszervezésében, amelyre eddig nem volt példa és amelynek méreteit nem lehetett előre látni. Különleges köszönet illeti az ország minden részéből érkezett önkéntesek ezreit, akik a Polgári Védelemmel és a rendfenntartó erőkkel vállvetve fáradtságot nem kím élve biztosították a zarándokok seregének rendezett és zavartalan áramlását. Különös hála illeti a római lakost az együ ttműködésért és a türelemért, amellyel vállalták ezeknek a napoknak a nehézségeit. Róma újból tanúbizonyságát tett két ezer éves civilizációjáról és az elhunyt Pápa iránti ragaszkodásáról.








All the contents on this site are copyrighted ©.