2005-04-11 14:56:07

A bíborosi testület hetedik ülése hétfőn


Április 11-én, hétfőn délelőtt került sor a bíborosi testület hetedik ülésére. Ezen 134 bíboros vett részt, akik közül hárman érkeztek a legutóbbi ülés óta, így a nyitó imádság után ők letették a szükséges esküt. Ezt követően sorsolták ki azt a három bíborost, akik a kamer lengó bíborossal együtt alkotja a Ré szleges Tanácsot. A következő bíboros ok kerültek a tanácsba: a püspöki rend képviseletében Angelo Sodano, a papi rend képviseletében Polycarp Pengo és a diakónus rend képviseletében Walter Kapser.

A bíborosok azt javasolják a világegyház püspökeinek és papjainak, hogy a következő napokban a Misekönyvben található „pro eligendo Papa”, a „Pápa megválasztásáért” szentmise-formulát alkalmazzák. Ezen kívül arra is felhívják a híveket, hogy magánimáikban is kérjék a Szentlélek kegyelmét a pápaválasztó bíborosoknak. Nem egy Rómában tartózkodó bíboros helyi címtemplomában közös ima illetve szentmise keretében könyörög majd Istenhez ezért.

Az ülésen szóbakerültek a Sede Vacante idején felmerülő kiadások is. A bíborosok eldöntötték, hogy mától kezdve üléseik reggel kilenc órakor kezdődnek majd.








All the contents on this site are copyrighted ©.