2005-04-07 16:51:24

Csütörtöki helyzetkép Rómában


Róma mától kezdve hermetikusan lezárt város, megközelít hetetlen azok számára, akiknek idáig nem sikerült megérkezniük, hogy utoljára köszöntsék II. János Pál pápát. A város élete a temetés napján teljesen leáll, hajnali két órától délután 6 óráig a körgyűrűn belül megszűnik a személyautó forgalom, az üzletek, közhivatalok, iskolák bezárnak, a szertartás idején nyitva tartó kávézók, bárok is lehúzzák redőnyeiket a gyász jeleként. Ahogy Walter Veltroni, római főpolgármester fogalmazott: „az olasz főváros történelmének legnagyobb próbájára készül, és méltó módon k ívánja fogadni azoknak a millióknak a részvétnyilvánítását, akik a történelmet megváltoztató Pápa ravatalához, temetésére érkeznek”.

A taxisok már napok óta gyászszalaggal közlekednek, félárbocra eresztették az olasz, EU-s és vatikáni zászlókat, a világ mi nden részét képviselő zarándokok, akik között nemcsak katolikusok, hanem más vallásúak és ateisták is vannak, szintén fekete gyászszalagot kötöttek zászlóikra. Az utcai plakátokról is mindenütt a Szentatya mosolygós, vagy éppen áldást osztó képe tekint a járókelőkre.

A városi vezetőség rendkívüli erőfeszítéseket tett már az elmúlt napokban is, hogy szembe tudjon nézni a minden eddigit felülmúló, bibliai méretű tömegek áradatával. Szerdán a közlekedés, a számtalan expressz különjárat, a teljes kapacitással működő metró, azonban összeomlással fenyegetett. A bazilika előtt kígyózó sorokat szüntelenül más és más irányba terelték, hogy a szabadon maradt útszakaszokat kitakaríthassák, a Szent Péter tér környékén a gyalogos forgalom is lehetetlenné vált, a Vatikán bejáratához vezető sétáló utca lakosai arról panaszkodtak, hogy nem jutottak el saját lakásukig. A ravatalhoz igyekvők számára a kezdeti 3-4 órás várakozás először 10-12, majd 20 órára növekedett. Ezt látván a város rendőrprefektusa kiadta az utólag nagyon bölcsnek bizonyult utasítást: este 10 óra után már nem lehetett csatlakozni a sorban állókhoz. Így csütörtök reggelre már sokkal nyugodtabb és áttekinthetőbb lett a Szent Péter tér körüli általános helyzetkép. Becslések szerint a Pápa ravatalához ezekben a napokban mintegy 2 millióan jutottak el, percenként 300 ember haladhatott el előtte. A zarándokok egyébként tudatosan vállalták a nehézségeket, az éjszakai hideget, a nappali tűző meleget, a végtelennek tűnő sorbaállást. Éjjel-nappal, látványosan sok volt a háló- és hátizsákos fiatal, akik „Hívtál minket és itt vagyunk”, „Soha semmi nem választ el minket szeretetedtől” feliratokat tartottak a kezükben, válaszolva a Pápa halála előtti napon hozzájuk intézett szavaira: „Kerestelek benneteket és eljöttetek, köszönöm.”

A 2000-es szentév óta „Papaboys” nemzedéke gitározva, énekelve, a Pápát éltető rigmusokat skandálva töltötte a várakozás idejét. A Szent Péter térhez közeledve pedig mindenki bekapcsolódott a közös imába, amelyet az útvonal mentén elhelyezett kivetítő vásznakon követhettek a nagy világnyelveken és lengyelül. Természetesen a bábeli zűrzavarban a legtöbben a Pápa honfitársai vannak jelen, az utcán, vastag kartonpapírokra hevenyészve felvésett, zarándokoknak szóló útmutatások elsőként lengyelül vann ak kiírva, ezt követi az angol, majd az olasz nyelv. A tér környékén hatalmas „Waterpoint” feliratok jelzik, hogy az elcsigázott sorban állók, hol juthatnak ingyen ásványvízhez. A Városi Polgári védelem, amely az egyházmegyékkel közösen gondoskodik a soha nem látott zarándokáradat ellátásáról, naponta SMS-ekkel tájékoztatja a pillanatnyi helyzetről a mobiltelefon tulajdonosokat. Az egyik üzenet többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénteki gyászszertartást a város 25 különböző pontján követhetik majd azok, akik nem jutnak be a Szent Péter tér közelébe. A kezdeti két millió előrejelzés helyett ugyanis a temetés napjára 4 millió személyt vártak.

Ha nem tudnánk, hogy Róma városa gyászszertartásra készül, a rendőrség, tűzoltóság, pénzügyőrség, mesterlövészek, hegyivadászok, vízi és légierők különleges alakulatainak jelenlétéből arra lehetne következtetni, hogy megszállás alatt áll. A temetés idején a NATO gépei köröznek majd, ellenőrizve a város lezárt légterét.

A média Rómában jelen lévő képviselőit azonban méltán lehet „megszállóknak” nevezni, mivel az eddigi eseményekhez képest mindennél nagyobb számban vannak jelen. Az akkreditációt kérő újságírók – eddig 3500-an jelentkeztek be – hosszú sorokban állnak a szentszéki sajtóterem előtt. A Via della Conciliazione-n, valamint a Szent Péter tér előtt, kétemeletes faállványokon helyezkednek el már napok óta a Tv társaságok operatőrei, sőt, az épületek tetejét is már 4 éve kibérelték, hogy biztosítsák maguknak a legjobb rálátást a térre, illetve a konklávé színhelyére, a Vatikánvárosra.

Róma ez alkalommal is bebizonyította, hogy „Caput mundi” – és lakói az ókorból örökölt szerepükhöz méltó módon álltak helyt a planetáris méreteket öltött kegyeletnyilvánítás, a szüntelenül hömpölygő emberfolyammal szemben is .

20 ezer önkéntes segíti az elsősegély sátrakban dolgozó orvosok, ápolók, Vöröskeresztesek munkáját, sokan felajánlották, hogy befogadják otthonaikba azokat a zarándokokat, akiknek nem jutott már hely még a tömegszállásokon sem, amelyeket 40 sportlétesítm ényben, iskolákban, a városi vásár területén, középületekben alakítottak ki.

A temetésre folyamatosan érkeznek a világi és egyházi méltóságok, akik közül elsőként csütörtök este George Bush amerikai elnök, édesapja és Bill Clinton volt elnökök rótták le meghatottan kegyeletüket II. János Pál pápa előtt, akiben Róma: püspökét, az egyetemes egyház: legfőbb pásztorát, a világ pedig a béke prófétáját gyászolja.








All the contents on this site are copyrighted ©.