2005-04-04 17:22:35

II. János Pál pápa temetési miséjét pénteken délelőtt 10 órától tartják a Szent Péter téren


A bíborosi testület hétfőn délelőtt megtartotta első ké t általános ülését, amely során döntöttek II. János Pál pápa temetési miséjé nek időpontjáról és a Szentatya holttestét a Szent Péter bazilikába történő átszállításáról .

A hétfői bíborosi ülést az Apostoli Palota Bologna-termében tartották 65 bíboros részvételével. A kúriai bíborosokon kívül részt vettek azok is, akik már megérkeztek Rómába a világ különböző részeiről a Szentatya temetésére, köztük pl. Franciszek Macharski bíboros, krakkói érsek.

Az első ülés során a bíborosok esküt tettek a széküresedéssel kapcsolatos előírások szerint, amelyeket az „Universi Dominici gregis” apostoli konstitúció tartalmaz. M íg az ugyancsak hétfőn délelőtt tartott második ülésen hozták meg a fenti döntéseket a Pápa temetési miséjéről és a holttestnek a Szent Péter bazilikába történő áthelyezéséről.

A 65 bíboroson kívül az ülésen részt vett Leonardo Sandri érsek és Piero Marini érsek, pápai szertartásmester. A bíborosok üléseit keddtől a Szinódusi Aulában tartják meg, tekintettel arra, hogy állandóan növekszik majd a Rómába érkező bíborosok száma, tehát több helyre lesz szükség. A z üléseken jelen vannak a 80 év feletti bíbor osok is, akik koruk miatt már nem vehetnek részt a következő pápaválasztó konklávén.

A Pápa temetési miséjét a Szent Péter téren pénteken délelőtt 10 órától a bíborosok és a pátriárkák mutatják be, a szentmise főcelebránsa Joseph Ratzinger bíboros, a bíb orosi testület dékánja lesz. A gyászmise után a Pápa holttestét a Szent Péter bazilikába, onnan pedig a bazilika altemplomába viszik.

II. János Pál pápa holttestét hétfő délutánig az Apostoli Palota Kelemen Termében ravatalozták fel és most első alkalomma l a televízi ó is közvetítette a római kúria dolgozói és a vatikáni alkalmazottak illetve hozzátartozóik kegyelettételét. A holttestet hétfőn délután 17 órakor imádsággal búcsúztatták a Kelemen Teremben, majd megkezdődött az át szállítás a Szent Péter bazilikába , ahová a Szent Péter térről érkezett a menet és a főbejáraton keresztül lépett be. A hívek csak a későbbi órákban kezdhették meg a látogatást. A Szent Péter bazilikát az éjszaka folyamán is nyitva tartják, hogy megkönnyítsék a hívek tiszteletadását. Mindössze 2 óra és 5 óra között zárják be a Bazilikát a szükséges karbantartási műveletek miatt. A fenti tájékoztatást Navarro Valls szentszéki szóvivő adta hétfőn 13 óra után.








All the contents on this site are copyrighted ©.