Joseph Ratzinger bíboros homíliája
Húsvét Vigíliáján

Húsvét szent éjszakájának liturgiája – a húsvéti gyertya megáldása után - a fény felé haladó körmenettel kezdődik. Ez a körmenet jelképszerűen összefoglalja a Nagyböjt keresztségi és bűnb ánati útját, de felidézi Izrael hosszú vándorlását is az ígéret földje felé. Ugyanakkor jelképezi a zarándokútját járó emberiséget is, amely a történelem éjszakáin keresi a fényt, a paradicsomot, az igazi életet, az emberek, a föld és az ég közötti kienges ztelődést és az egyetemes békét. Így a körmenet magában foglalja az egész történelmet, amint a húsvéti gyertya megáldásának szavai hirdetik: „Jézus Krisztus tegnap és ma. Ő a Kezdet és a Vég…Övé az idő és az örökkévalóság. Övé a dicsőség és a hatalom mindö rökkön-örökké. A liturgia világos jelzéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy milyen úton kell haladnunk és zarándokutunknak mi a célja. A pusztában vándorló Izraelt éjszaka tűzoszlop, nappal pedig egy felhő vezette. A mi tűzoszlopunk és szent felhőnk a me ggyújtott húsvéti gyertya jelképében a feltámadt Krisztus. Krisztus a világosság, az út, az igazság és az élet. Akkor találjuk meg a helyes utat, ha szívünket Krisztus felé fordítjuk és követjük Őt. A nagyböjti liturgia kézzelfogható módon tanítja, hogy Krisztus követésének mik az alapfeltételei: az, hogy figyelmesek vagyunk szavára, hogy minden vasárnap szentmisére megyünk, mert ezáltal közelebbi kapcsolatba kerülünk Isten szavával. Az ember ugyanis nem csak kenyérrel, pénzzel, karrierrel él, hanem az isteni szóval is, amely kiigazít, megújít minket és megmutatja melyek a világot és a társadalmat fenntartó igazi értékek. Isten szava az igazi manna, a mennyei kenyér, amely életre és arra tanít bennünket, hogy milyen emberek legyünk. Krisztus követése azt is jelenti, hogy megtartjuk parancsait, Isten és a felebarát szeretetének kettős főparancsát. Krisztu s követése jelenti azt is, hogy észrevesszük a szenvedő embert, hogy van szívünk a szegények iránt, hogy van bátorságunk hitünknek az ideológiákkal szembeni m egvédésére, hogy bízunk az egyházban, hogy szeretjük az egyházat, Krisztus misztikus testét. Ha ezen az úton járunk, akkor mindenfelé apró fényeket gyújtunk a világban, és eloszlatjuk a történelem sötét árnyait.

Izrael az ígéret földje felé vándorolt, ám az egész emberiség keres valami olyasmit, mint az ígéret földje. A liturgia nagyon pontos jelzéseket ad ezen a téren. Az elérendő célok a szentségek: a keresztség, a bérmálás és az oltáriszentség. Az egyház ezzel azt mondja, hogy a szentségek az új világ elővételezései. Az ősegyházban a hitújoncok hosszú utat tettek meg mielőtt megkapták a keresztséget. Új életstílust sajátítottak el, a hívek közösségén belül állandóan növekedtek a Krisztussal való barátságban. A megtisztulás és az új ismeretek különböző szakaszai után részesültek a keresztség szentségében, mint az új élet végső ajándékában. Szent Pál ezt a Galatákhoz írt levelében egyfajta spirituális önéletrajzként így fogalmazza meg: „Krisztussal keresztre vagyok feszítve. Élek ugyan, de nem én, hanem Kr isztus él bennem. Amennyiben most testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem s önmagát adta értem.” Krisztus feltámadása nem csupán emlékezés egy régmúlt történetre. Húsvét éjszakáján, a keresztségben, ma ténylegesen megvalósul a feltámad ás, a halál feletti győzelem. Ezért mondta Jézus: „Aki igémet hallgatja és hisz annak, aki engem küldött, örök élete van ….és átment a halálból az életre.” Ugyanebben az értelemben mondja Mártának: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” E szent éjszaka liturgiájának központi gondolata az, hogy keresztségben a halálból átmentünk az életbe. Azokkal a felnőtt katekúmenekkel ellentétben, akik húsvét vigíliáján részesültek a keresztség szentségében, a legtöbb ünket gyermekként kereszteltek meg. A törékeny biológiai élet mellé a keresztségben szüleink kérték számunkra az igazi élet biztosítékát. Rajtunk áll, hogy valóban birtokba vegyük ezt az ajándékot és egyre inkább felfedezzük keresztségünk igazságát. Erre szólít fel bennünket minden évben Húsvét éjszakája. „Kelj föl te alvó, támadj fel holtodból és Krisztus rád ragyog” – írja Szent Pál az Efezusiaknak szóló levelében egy ősi keresztségi kantikum nyomán. Az egyház ma ezt üzeni mind annyiunknak: „ Keljünk fel fáradt, lendületet nélkülöző kereszténységünkből, keljünk fel és kövessük az igazi világosságot és az igazi életet, Krisztust. Ámen”.