2005-03-25 18:17:59

Joseph Ratzinger bíboros a 2005-ös keresztútról


Olasz nyelvű interjú hangzott el a Vatikáni Rádióban nagycsütörtökön Joseph Ratzinger bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával. A német bíboros, a Szentatya egyik legközelebbi munkatársa az által a írt keresztúti elmélkedésről, a fájdalom és a szenvedés értelméről vallott ebben a beszélgetésben.

A keresztút 14 állomását kísérő elmélkedés megírására – mondta a bíboros – sok teendője mellett is örömmel vállalkozott, hiszen így alkalma nyílt arra, hogy a világegyházzal megossza azoknak a bensőséges elmélkedéseknek a gyümölcseit, amelyeket sok-sok éve magányosan végzett nagypénteken a kereszt titkáról. Az elmélkedés vezérfonalául Jézusnak a földbe esett és sok gyümölcsöt termő evangéliumi magról szóló szava it választotta. Az Úr ezekkel a szavaival szenvedésének eucharisztikus jelentést adott, azt jelzi, hogy a kereszt útja nem csupán a fájdalom és a rettenetes szenvedések láncolata, hanem misztérium. Jézus más szavaiból pedig megtudjuk azt is, hogy kínszenvedésének jelentése saját maga felajánlása, gyümölcsöt termő áldozata, tehát ajándék minden ember számára. Ratzinger bíboros az interjúban külön hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia Évére való tekintettel a keresztút értelmét az eucharisztia misztériumának összefüggésében akarta szemlélni.

A fájdalom értelmével és a Kereszt megváltó értékével kapcsolatban Ratzinger bíboros ezt mondta: természetesen a szenvedés mindenkiben félelmet kelt, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a szenvedés elfogadása általfelnőttebbé válunk. A fájdalom ellen küzdenünk kell – ez az orvostudomány feladata -, másrészt viszont a fájdalom arra is szolgál, hogy felismerjük korlátainkat, elgondolkodjunk életünk értelme felett és megnyíljon a szívünk mások szenvedése iránt. Ami pedig a kereszt botrányát illeti: valóbannem könnyű felfogni, hogy miért van szükség a kereszthalál kegyetlenségére, ahhoz, hogy a világ üdvözüljön. A mai ember szeretné kizárni életéből mindezt. Valójában azonban Jézus kereszthalála felhívást jelent az igazságosságra, a korrektségre, az igazságtalanságoknak a szeretetben valóleküzdésére. Ugyanakkor – bár ésszel ezt nem könnyű felfogni – az Úr Jézus áldozatával felvállalta a mi fájdalmainkat és szenvedéseinket és ezzel átalakította a világot. Csak Krisztusútján járva vagyunk képesek elfogadni a fájdalmat és értjük meg igazán, hogy nincs igazi szeretet, ha nem tudunk lemondani önmagunkról, korlátainkról és arról az akaratunkról, hogy mindent birtokoljunk. A szeretet tehát szükségszerűen magában foglalja a fájdalmat és az önajándékozást. A kereszt misztériumában benne van a szeretet misztériuma is.








All the contents on this site are copyrighted ©.