2005-03-19 17:12:23

A Szentatya - Karol Józef Wojtyła - Szent József tisztelete


II. János Pál pápát különleges kapcsolat fűzi Szent Józsefhez, akit gyakran emleget második védőszentjeként, mivel a keresztségben a Karol és a Józef nevet kapta. Már kisgyermekként gyakran felkereste szüleivel a wadowicei domboldalon lévő Sarutlan Kármeliták templomát, amelynek főoltárán Szent József és a kis Jézus kegyképe látható. Évszázados hagyománynak megfelelően a wadowicei hívek imakilenceddel készülnek Szent József liturgikus ünnepére. Kilenc egymást követő szerdán összegyűlnek a kegykép előtt, hogy különleges kegyelmet kérjenek a szenttől. Ebben az évben a Pápa egészségéért imádkoztak. Egy héttel ezelőtt a világ minden TV állomása hírt adott a Pápa szülővárosából Rómába érkezett hívekről, akik elzarándokoltak a Gemelli-kórházba, ho gy dalaikkal és imáikkal fejezzék ki a Pápa iránti szeretetüket. Elhozták magukkal ajándékba a Szentatyának azt a könyvet is, amelyben összegyűjtötték a tavalyi novéna során elhangzott homíliákat. A Szentatya éppen egy évvel ezelőtt ajándékozta pápai gyűrű jét a wadowicei szentélynek. 2004. március 19-én Franciszek Macharski krakkói bíborosérsek volt a f őcelebráns azon az ünnepélyes szentmisén, amely során a Szent József kegyképet feldíszítették a Szentatya halászg yűrűjével. Az ajándékot nagy meghatottsággal és örömmel fogadták Wadowice lakói, akik a gesztust úgy értékelték, mint a Pápa szülővárosához való mély lelki kötődését. „Ez a gyűrű emlékeztessen arra, hogy a Szentcsalád feje a názáreti igazságos József, aki a végsőkig hűséges maradt Isten hívásához” – írta II. János Pál pápa ebből az alkalomból szülővárosához intézett üzenetében. Így kívánta megismételni Boldog XXIII. János pápa gesztusát, amellyel előde a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évében pápai gyűrű jét egy másik lengyel város, Kalisz bazilikája számára ajándékozta, hogy az ott tisztelt Szent József kegyképet díszítsék vele. Az ajándék jelentőségére utalva P. Zielinski, a szentély rektora így nyilatkozott:

„Olyan, mintha a Szentatya, II. János Pál, kinyújtaná karját a Vatikán dombjáról, hogy Wadowice dombja felé mutasson, arra buzdítva, hogy kövessük Szent Józsefet , a Krisztus iránti hűség példaképét.”

Karol Józef Wojtyła ifjúkorában is gyakran kereste fel a Sarutlan Karmeliták kolostorát, amelyet Szent Rafael Kalinowski alapított. A cári hadsereg egykori tisztjét az 1863-as lengyel felkelés idején Szibériába száműzték, majd szabadulása után lépett be a karmeliták rendjébe. Karol Józef Wojtyła tehát már korán kapcsolatba került a karmelita lelkiséggel, amely – a Szentatya szavai szerint – megtanította őt, hogy Szent Józsefben a Jézussal és Máriával való bensőséges kapcsolat tökéletes példáját szemlélje, a benső ima és a testvérek iránti fáradhatatlan szolgálat védőszentjét tisztelje.








All the contents on this site are copyrighted ©.