2005-03-17 16:33:56

A panamai nagykövet bemutatta a Vatikánban kormánya megbízólevelét


A még mindig lábadozó Szentatya nevében Angelo Sodano bíboros államtitkár fogadta Panama új szentszéki nagykövetét, Lawrence Edward Chewnung Fabrega-t, akinek a bíboros átnyújtotta a Szentatya üzenetét. Panama új szentszéki nagykövete 1941-ben született, nős, négy gyermek édesapja. Egyetemi diplomáját Nemze tközi Kapcsolatokból szerezte hazájában, majd felsőbb tanulmányokat folytatott Oxfordban és Cambridg e-ben. 1966-ban kezdte meg diplomácia szolgálatát, amely során többek között Nagy-Britanniában, Belgiumban és az Egyesült Államokban képviselte hazáját.

A Szentatya üzenetében szeretettel köszöntötte Panama nagykövetét a Szentszék nél most kezdődő szolgálata alkalmából, majd örömmel említette, hogy az új panamai kormány szándéka az, hogy minél szorosabban együttműködjön a Szentszékkel. A katolikus egyház és a panamai állami hatóságok, mindkettő sajátos működési területének keretein belül közös célt szolgálnak: nevezetesen azt, hogy elősegíts ék az emberek és az egész társadalmi közösség boldogulását. A Pápa tudja, hogy a panamai kormány egyik legnagyobb gondja a szegénység leküzdése. Az egyház, a maga részéről az evangéliumi örömhír hirdetésével járult hozzá és ezt teszi a jövőben is a panamai nép igazi fejlődéséhez, elősegítve ugyanakkor azt is, hogy felelős módon részt vehessen a társadalom életében, az emberi méltóság védelmén keresztül. A panamai társadalmat a kultúrák és a népfajok sokasága jellemzi, most pedig sok más nemzettel együtt a globalizáció kihívásaival áll szemközt. Fontos ezért, hogy a közvagyont a szegénység leküzdését szolgáló tervekre for dítsák, továbbá, hogy minden nemzedéket a különböző etnikai csoportok tiszteletére neveljék, hogy fejlesszék az oktatási-nevelési rendszert, emberibbé és igazságosabbá tegyék a be börtönzöttek életkörülményeit, elősegítve később a társadalomba való beilleszkedésüket is . A panamai nagykövethez intézett üzenetében végül II. János Pál pápa köszöntését küldte az ország vendégszerető lakosságának, a kormányt pedig ar ra kérte, hogy tegyen meg mindent a család igazi fe jlődése érdekében és teremtsen nagyobb lehetőségeket a fiatalok számára. A Szentatya végül a panamai népet a Santa Maria de Antigua néven tisztelt Szűz Mária oltalmába ajánlotta.








All the contents on this site are copyrighted ©.