2005-03-02 16:49:46

Európai egyetemisták találkozója a Vatikánban


Március 5-én, szombaton délután fél hatkor kerül sor az európai egyetemi hallgatók III. találkozójára a Vatikánban : „A szellemi és tudományos kutatás mint a Krisztussal való találkozás útja” – címmel. Az Európai Püspökkari Konferenciák (CCEE) által kezdeményezett találkozó a Kölni Ifjúsági Világ nap előkészítő folyamatába illeszkedik bele. Célja, hogy a fiatalok közösen elmélyítsék megfontolásaikat egy új humanizmus építéséről, amely ismét fölfedezi és aktualizálja Európa keresztény gyökereit. Olyan elkötelezettségről van szó, amelyre II. János Pál pápa többször is fölszólított tanításában. A március 5-i találkozó csúcspontja a vatikáni VI. Pál-teremben 17.30-kor kezdődő imavirrasztás lesz, amelynek során Camillo Ruini bíboros , a Pápa római helynöke felolvassa a Szentatya erre az alkalomra írt üzenetét , aki így lélekben kíséri az eseményt . Mint ahogyan az előző két évben, ezúttal is nemzetközi televíziós összeköttetésben vesznek részt a különböző európai országok egyetemistái az imavirrasztáson, köztük: Bari, Berlin, Bukarest, Kijev, Lisszabon, Madrid, Tirana, Zágráb, London és Genova székesegyházaiból illetve Mária-szentélyeiből kapcsolt élőképek segítségével. Idén Magyarország nem vesz részt a kapcsolásban. A találkozó elmélkedésekkel és tanúságtételekkel kezdődik, majd a Szentolvasó imádkozásával folytatódik, amelyet az Egyetemközi Énekkar, a Római Zenei Konzervatórium és a kapcsolatban lévő európai fővárosok kórusai kísérnek énekükkel. Minden egyetemistának átadják II. János Pál pápa „Fides et Ratio” – k. enciklikájának egy példányát. A máriás virrasztás után a fiatalok fáklyás körmenetben vonulnak a Kereszttel a Piazza Navonai Szent Ágnes-templomig.

Ahogyan a római vikariátus március 2-i sajtóközleményében írja: Valóban, „cum Maria et Petro” – Máriával és Péterrel (vö. Ap.csel.1,14) imádkozva gyűl ik össze a modern kommunikációs eszközök segítségével a fiatalok nagyszámú közössége, hogy a Szentatya felhívására vele és érte imádkozzanak..








All the contents on this site are copyrighted ©.