2005-02-25 18:37:45

Új apostoli nuncius az Európai Uniónál


II. János Pál pápa új apostoli nunciust nevezett ki az Európai Unióhoz, André Dupuy francia érsek személyében – tette közzé csütörtökön a Szentszék sajtóterme. Az EU új tagországokkal történt bővítése után a nuncius szerepe egyre nagyobb jelentőséget öltött. Ezt Angelo Sodano bíboros államtitkár is megállapította, amikor február 4-én fogadta a Vatikánban Joseph Borell Fontelles-t, az Európai Parlament elnökét. A bíboros hangsúlyozta, hogy az Európai Unió mellett működő apostoli nunciatúra törekvése az, hogy elősegítse a jelen pillanat nagy kérdéseivel kapcsolatos építő párbeszédet.

André Dupuy érsek a nagy-britanniai apostoli nunciussá kinevezett Faustino Sainz Munoz munkáját folytatja az Európai Uniónál. Dupuy érsek 65 éves, a jelenlegi pápa diplomáciai tevékenységének egyik legavatottabb ismerője. Erről tanúskodik a gondozásában napvilágot látott kötet, amelyben II. János Pál pápaságának diplomáciai jellegű beszédeit gyűjtötte egybe: nevezetesen a Pápa nemzetközi szervezetekhez intézett 300 beszédét, 137 államfőhöz és 18 kormányfőhöz intézett üzenetét és 691 olyan beszédet, amelyek a szentszéki nagykövetek bemutatkozása alkalmából hangzottak el.








All the contents on this site are copyrighted ©.