2005-02-23 16:44:44

II. János Pál pápa kinevezte az új magdeburgi püspököt


Szerdán II. János Pál pápa kinevezte a Német Szövetségi Köztársaság területén lévő Magdeburg püspökévé Gerhard Feigét, az egyházmegye eddigi segédpüspökét.

Feige püspök 1951-ben született és 1978-ban szentelték Magdeburgban pappá. Kápláni tevékenykedése után folytatta tanulmányait, és 1988-ban teológiai doktorátust szerzett, majd az erfurti Filozófiai-t eológiai Főiskolán tanított. 1999-ben szentelték püspökké.

A Magdeburgi Egyházmegyét 968-ban Nagy Ottó német császár alapította, akkor mint érsekséget. Az ér sek befolyási területe hatalmas volt, ezen felül ő irányította a keleti szláv missziót a mai Lengyelország és Csehország illetve a Baltikum irányában. Szent Adalbert prágai vértanú püspök, aki Szent István magyar királyt megkeresztelte, sok társához hasonl óan Magdeburgban végezte tanulmányait. A XV. századtól kezdve az érsekség a brandenburgi fejedelem befolyása alá került, 1566-tól kizárólag protestáns adminisztrátorok irányították, mígnem a harminc éves háború végén a Vesztfáliai Béke (1648) feloszlatta az érsekséget. Területei a paderborni érsek fennhatósága alá kerültek. Mivel ez a terület a XX. Században az NDK -hoz tartozott, az NSZK területén élő főpásztor nem tudta lelkipásztori vezetését ellátni, így 1973-ban VI. Pál Magdeburgot apostoli adminisztratúra szintjére emelte. 1994. június 27-én II. János Pál pápa újraalapította önálló egyházmegyeként, és első püsp ökévé kinevezte Leo Nowakot, akinek lemondását a 2004. március 17-én fogadta el.








All the contents on this site are copyrighted ©.