A német püspökök nyilatkozata az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 60. évfordulója alkalmából

A szovjet csapatok 1945. január 27-én érték el és szabadították fel az auschwitzi haláltábort – idén emlékeztünk ezen esemény 60. évfordulójára. Ez alkalomból a német katolikus püspöki kar Würzburgban nyilatkozatot tett közzé.

A főpásztorok levelük elején hangsúlyozzák, hogy Auschwitz alapvetően rendítette meg az embernek önmagáról kialakított képét, ezt mutatja az is, hogy még ennyi idővel az események után sem hegedtek be a sebek. Természetesen a németek másképp emlékeznek erre a súlyos bűnre, mint az ott szenvedett emberek. Ám felfedezhetők a remény jelei, hisz most már lengyelek és németek, zsidók és keresztények együtt tudnak imádkozni Istenhez.

Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének szimbóluma. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtetnünk, írják a püspökök, hogy ezen a helyen sok százezer szinti és roma veszítette életét a kegyetlen rasszizmus áldozataként. Az Auschwitz-Birkenau-i tábort pedig orosz hadifoglyok építették, akiket a kényszermunka során rendszeresen meggyilkoltak. Mellettük emlékeznünk kell az itt életüket vesztett keresztény hitvallók ezreire is. A lengyel nemzet számára is kegyetlen jelkép e tábor, ahol az ország teljes zsidósága s a lengyel értelmiség igen nagy része életét vesztette. Amikor ma németek é s lengyelek közötti, háborús kérdéseket is érintő vitákra kerül sor, ezt nem szabad elfeledni.

A német főpásztorok felidézik a szövetséges katonák alakját is, akik életüket áldozták azért, hogy Európa felszabaduljon a nemzeti szocializmus alól. Ám helytelen lenne szemet hunyni afölött a tény fölött, hogy a Vörös hadsereg érkezése milyen szenvedéseket okozott a kelet-európai népeknek. Hitler embertelen vétkei ellen a Vörös hadsereg katonái Sztálin bűneinek zsoldjában állva küzdöttek, kegyetlen bosszút állva a német lakosságon. Ám enélkül a hatalmas véráldozat nélkül nem szabadult volna fel az auschwitzi tábor.

Az auschwitzi tábort 1940-ben helyezték üzembe, lengyel foglyok számára. Idővel 40 melléktáborral bővült. 1942. és 1944. között azonban már a zsidók tervszerű tömeges lemészárlására szolgált, a „végső megoldás” érdekében gázkamrákkal felszerelve. Bár sok ezer keresztény is életét vesztette itt, Auschwitz mégis annak a 6millió zsidónak az emlékét idézi fel, akiket a németek elpusztítottak. Ami itt történt, az valójában nem más, mint civilizációnk szembesülése önnön lehetőségeinek feneketlen mélységeivel. A zsidók „Shoa”-ként szólnak erről, a német nyelvben azonban még nem létezik megfelelő szó ezen valóság leírására. Többször mondták, Auschwitz után nem lehet már verseket írni – s valóban, a nyelv képtelennek mutatkozik arra, hogy az itt történteket kimondja. Számos túlélő küzdött, hogy szavakba foglalja a történteket, idézik fel a német püspökök Viktor Frankel, Elie Wiesel, Primo Levi, Paul Celan és Kertész Imre alakját. „Az áldozatok tanúságtétele segíthet bennünket, hogy elviseljük a sokkot: amikor a vétkesekre nézünk, egy ember arcába tekintünk” – írják a német főpásztorok.

Hosszú idő telt el, amíg a németek szembenéztek ezekkel a tényekkel, s felvállalták a németek által vagy németek nevében elkövetett tettekért a felelősséget. Bár voltak, akik megpróbáltak kibújni ez alól, mégis jóval szélesebb azok köre, akik felvállalták vétkességüket. Nem szabad csak a politikai vezetésre illetve a konkrét bűnösökre korlátozni a felelősséget – abban mindenkinek része volt, aki ilyen vagy olyan módon támogatta vagy eltűrte a történteket. Azonban szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a népre hatalmas nyomás nehezedett és alig-alig jutott valós, hiteles információkhoz.

A felelősségben való részességről szólva az Egyháznak önmagával is szembe kell néznie – áll a német püspökök levelében. Nekünk is számot kell vetnünk az Egyházon belül régóta meglévő antijudaizmus tényével. II. János Pál tanítása, alakja, bocsánatkérése a Szentév során egyedülálló és ösztönző példa. „II. János Pál pápa tette a megújulás forrásává lett. A Pápa eltökélten halad előre a zsidók és keresztények közötti kapcsolatok megjavításának útján” – írják a főpásztorok, majd köszönetet mondanak mindenkinek, aki ezen a téren munkálkodik.

Auschwitzra való emlékezésünk komolyságát bizonyítja törődésünk a túlélőkkel, akik még idős korukban is a haláltáborok emlékének hatása alatt állnak. Fájdalmukat nem elfojtani vagy elnémítani kell, hanem emberileg elviselhetővé kell tenni. Az emlékezés ugyanakkor szembesít bennünket a kérdéssel: Németország és Európa tanult-e ebből a minden mértéket túlhaladó katasztrófából? Napjainkban újra erősödik az antiszemitizmus – ez figyelmeztet, hogy hosszú út áll még előttünk. „Köszö netet mondunk azoknak a zsidóknak, akik bátorságot merítettek, s az elmúlt években Németországba jöttek” – írják a német püspökök levelükben, majd így zárják le azt: „Minket, keresztényeket az a reménység vezérel, hogy a zsidósággal való találkozás mindannyiunkat gazdagít s közelebb visz Ábrahám, Izsák és Jákob mindnyájunk által közösen imádott Istenéhez”.