2005-01-04 17:09:31

Egyházi nyilatkozatok és kezdeményezések a délkelet-ázsiai helyzet kapcsán


Jakarta: Albert Malcom Ranjith érsek, indonéziai apostoli nuncius a földrengés utáni helyzetet tragikusnak nevezte, ám hozzátette, hogy az emberek élni akarnak és újrakezdeni mindent. Ranjith érsek az AsiaNews hírügynökségnek nyilatkozott a földrengés által tett területeken tett körútja után. Szavai szerint: mivel már nem is számolják a halottakat,valószínű, hogy több, mint 200 ezer áldozatról beszélhetünk. A kormány döntése értelmében ugyanis nem keresik tovább a halottakat, mert a járványveszély miatt azonnal meg kell semmisíteni a hulladék hegyeket, amelyekben még számos holttest rejtőzhet. Az interjúban Ranjith érsek említést tett pl. egy 9 tagú családról, amelyből csak két kisgyermek maradt életben. Ők azért menekültek meg, mert nem voltak otthon a tragédia óráiban. Amikor visszatértek nem találtak semmit, sem házukat, sem családjukat. Az érsek beszámolt arról is, hogy az emberek lelkében az iszonyatos szenvedés ellenére tovább él a remény. Sokan azt vallják, hogy a jelen helyzetben el kell feledni a múlt megosztottságát, most együtt kell fáradozni minden embernek az elpusztult partvidék újjáépítéséért. A keresztények Indonéziában elenyésző kisebbséget alkotnak. A katolikus egyház keresi a kapcsolat építés lehetőségeit más vallások vezetőivel és konkrétan együtt akar működni a bajbajutott emberekkel. Katolikus hívek önkéntes csoportja az elpusztult területekre indult gyógyszer és élelmiszer csomagokkal. Ebben a helyzetben az indonéziai katolikusok az egyház igaz arculatáról akarnak tanúságot tenni – mondta még a nuncius, majd végül felhívást intézett a világ minden keresztény emberéhez. Azt kérte, hogy imádkozzanak az életben maradtakért, ne feledkezzenek el fájdalmukról és adományaikkal segítsék az itt élő népességet. A katolikusok számára ez nagy lehetőség arra, hogy tanúságot tegyenek a jézusi hitről, amely különös módon a szeretetben nyilvánul meg.

A thaiföldi nuncius, Salvatore Pennacchio érsek éppen Olaszországban tartózkodott a dél-kelet ázsiai tragédia idején. Amint visszatért állomás helyére azonnal ellátogatott az országnak azokra a területeire, amelyek a legnagyobb veszteséget szenvedték. Az olasz ANSA hírügynökségnek adott nyilatkozatában főként azt hangsúlyozta, hogy a segélyek csak akkor tudnak igazán segítséget nyújtani a lakosságnak, ha a szervezés hatékony. A Nemzetközi Karitász tevékenysége ebből a szempontból példaértékű.

Hasonló értelemben nyilatkozott Michael Kitbunchu bíboros, Bangkok érseke is. A bíboros, aki a thaiföldi püspöki kar elnöke is, annak a véleményének adott hangot, hogy az adományok szállítása előtt figyelmesen tanulmányozni kell a valós helyzetet, másként hatalmas pazarlás történik. A bíboros hangsúlyozta azt is, hogy a lakóházak mellett sürgősen újjá kell építeni a megsemmisült iskolákat is, amelyekre minden gyermeknek nagy szüksége van, de főként azoknak, akik elveszítették szüleiket. Minden vallás a maga rítusai szerint siratja halottait, de ez a tragédia olyan mértékben összekovácsolta az ország lakosságát, amelyre eddig még nem volt példa – mondta még a thaiföldi főváros érseke, Kitbunchu bíboros.

A Fülöp-szigetek népe is bekapcsolódik a délkelet-ázsiai lakosság iránti szolidaritási kezdeményezésekbe. Pénteken, január 7-én, keresztények és muzulmánok egyaránt csatlakoznak az országos ima és gyásznap eseményeibe. A helyi katolikus egyház január 9-ét, Jézus megkeresztelkedésének ünnepét jelölte meg erre a célra.








All the contents on this site are copyrighted ©.