Gondolatok Karácsonyról

A négyhetes adventi várakozás végére értünk, s elérkezett Jézus születésének Ünnepe, ahogyan Pál apostol fogalmaz a Galatákhoz írott levelében: „Az idők teljességében Isten elküldte Fiát a világba”. Kétezer esztendővel a betlehemi esemé nyek után az Egyház ma is emlékezik, felidézi az evangélium segítségével Jézus születésének eseményeit.

Az ünnepet latin nyelven Nativitas-nak, születésnek nevezik – innen ered a francia Noel, az olasz Natale és a spanyol Navidad szó is. Érdekességként meg jegyezhetjük, hogy még a távoli wales ősi kelta nyelvén is Nadoling az ünnep neve.

A magyar Karácsony szó szláv eredetű – a lengyel kolenda, román kolinda, az orosz koljáda szavakkal áll rokonságban, amelyek az ősi szláv nyelv korcsun, vagyis átmenet, átlépés szavából vezethetők le. Vagyis Karácsony szavunk arra utal, hogy az Ünnep táján lépünk át az új esztendőbe. A középkori Európában sok helyütt Karácsony főünnepével kezdték meg az új esztendőt. Ma Karácsony nyolcadának utolsó napjával, Kiskarácsonnyal – vagyis január elsejével kezdődik a naptári év.

A germán nyelvekben egyházi eredetű elnevezéssel illetik Karácsonyt. Az angol Christmas és a holland pedig Kertmisse egyértelműen Jézus születésére utal. A német Weihnacht szó pedig szó szerint lefordítva sze nt éjet jelent.

Karácsony december 25-i megünneplése hosszú folyamat eredménye az Egyházban. A legelső ünnep, amelyen Krisztus születéséről, megjelenéséről, megkeresztelkedéséről és első csodájáról együttesen emlékeztek meg, a Vízkereszt, latinos átírású görög nevén Epifánia volt. Emellett létezett egy másik hagyomány is, amely március 25-én emlékezett meg Jézus születéséről. Ennek az volt az oka, hogy a tavaszi napéj-egyenlőség napjáról, március 21-éről a régi hagyomány a teremtés első napjaként emlékezett meg. Isten pedig a negyedik napon teremtette a világító égitesteket, köztük a legnagyobbat, vagyis a Napot. Így március 25-e a Nap teremtésének napja volt – azonban a mi igazi napunk Krisztus, ő a mi világosságunk és fényességünk.

Az bizonyos, hogy Rómába n a IV. század derekára már rögzült a december 25-i ünneplés – erről már több liturgikus feljegyzés is tanúskodik az adott korból. Az időpont kiválasztásának több oka is volt. A legismertebb szempont az, hogy az ősi Rómában a decemberi napforduló kapcsán ünnepelték meg Sol Invictus, a legyőzhetetlen nap istenének ünnepét. Hisz ekkortól egyre hosszabbak a nappalok s rövidülnek az éjszakák, vagyis a napisten legyőzi a sötétséget.

Már korán szokásba jött az, hogy az ünnepre a hívek böjttel készültek. Ennek több formája is volt – a mai, négy hetes adventi készület a római egyház hagyományában az V-VI. századtól kezdve volt eleven. Azonban más egyházak más rendszert követnek – a milánói, Ambrusról nevezett ambrozián rítusú egyház például hat hetes adventi készületet tart, amely így már november első felében kezdetét veszi. A böjt is más és más formában valósult meg – volt ahol például csak heti három nap tartottak böjtöt advent idején, szemben a nagyböjti gyakorlattal. Ennek a hagyománynak késő visszatükröződése a szenteste magyar kultúrterületen elterjedt menüje: a ha lászlé vagy halétel illetve a mákos guba, a különféle karácsonyi édes tészták – mindez azért van így, mert december 24-én este, bár már ünnepelt a család, mégis még a böjt alatt álltak, amely az éjféli szentmisével ért véget.

Az adventi készülethez s magához az ünnephez számos szép szokás kapcsolódik. A legismertebb az adventi koszorú készítése, amely a német nyelvterületről terjedt el az egész Egyházban.

Az adventi négy hét alatt számos szentről emlékezünk meg, akiknek napjaihoz különféle szokások kapcsolódnak: ilyenek például András, Borbála és Miklós. A népi hagyományok terén a legismertebb azonban Luca napja, december 13-a. Számos helyen, így például Svédországban vagy egyes itáliai régiókban ezen a napon a gyermekek ajándékokat kapnak – vagyis nem Szent Miklós, a Mik ulás hozza a kis csomagokat, hanem Luca. Hazánkban a vértanú szűz emléknapjához számos termékenységi rítus kapcsolódik – az asszonyokat ezen a napon őrizék a munkától, ekkor ültettek el pár magvat, például búzát a szobában, ami aztán Karácsony ünnepére kih ajtott, s ekkor kezdték el készíteni a Luca székét is.

Mivel ez az év legsötétebb és egyik leghidegebb szakasza, a néphagyományban Luca személye összekapcsolódott a boszorkányokéval: az emberek fokhagymával, keresztbe tett seprűvel védekeztek ellenük. A ha gyományt azt is mondja, hogy aki az elkészült Luca székét pedig az éjféli misére magával vitte a templomba, körbeszórta hamuval és felállt rá, az meglátta a boszorkányokat.

Főleg a nyugati országrészekben, a Dunántúlon terjedt el a Karácsony előtti kilence d szokása, amelyet közismert nevén csak így ismerünk: szállást keres a Szentcsalád. Ilyenkor a plébánia családjai között egy vagy több Szentcsalád-kép vándorol, otthonról otthonra, jelképesen szállást keresve. A család, ahol éppen van a kép, közös imával, gyertyagyújtással, családi énekléssel tiszteli a Szentcsaládot.

Az éjféli mise hagyomány is már majd’ másfél évezredes és Rómából ered. Bár Krisztus születésének pontos idejét nem osztja meg velünk az evangélium, a hagyomány ezt mégis éjfélre teszi. Ennek jelképes oka van: maga Karácsony a téli napforduló tájékán kerül megünneplésre, vagyis akkor, amikor a legnagyobb a Földön a sötétség. Az éjszakának pedig a leginkább sötét időpontja az éjfél. Krisztus, az igazi világosság ekkor lép be a világba, hogy azt akkor hassa át ragyogó fényével, amikor az árnyak uralma a legerőteljesebb. Ahogy egy közkedvelt német népének szövegében olvashatjuk: „Fény ragyog fel a jászolból”. A hit akkor ünnepli a legtisztább Nap születését, amikor a világ leginkább az éjszakába, a sötétségbe merül.

Az ünneplés azonban már délután elkezdődik a templomi betlehemes játékkal – amelynek eredete a középkori misztériumjátékokig vezethető vissza, amikor a hívek eleven képekkel, saját, erre az alkalomra írt szöveg alapján varázsolták a nézők szeme elé az ősi történéseket. Sok helyütt szokásban volt a betlehemezés vagy regölés, kántálás, amikor kicsi, gyermekekből vagy fiatalokból álló csoportok végigjárták a falvak utcáit, beköszöntek a családokhoz, s rövid, verses-énekes formában beszámoltak Jézus Urunk születéséről.

Karácsony – mint minden nagy ünnep – nyolc napig tart. Ennek az az oka, hogy a 8-as szám különös szimbolikus jelentőséggel bírt az ősi keresztény jelképrendszerben: a tökéletességet, a földön túli, transzcendentális teljességet jelentette. Ennek biblikus oka az volt, hogy Isten hat nap alatt teremtette meg a világot, a hetediken megpihent – a nyolcadik nap azonban az új hét, az új teremtés, a beteljesedett világ kezdete; Jézus is az új hét első napján, a nyolcadik napon, Húsvétvasárnap támadt fel. Régen Pünkösdnek, Nagyboldogasszonynak s még más ünnepeknek is volt nyolcada, mára azonban ez a kiemelt ünneplési forma csak Húsvétot és Karácsonyt illeti meg az egyházi évben. A nyolcad első napja december 25-e, vagyis Nagykarácsony napja, amely az éjféli misével kezdődik, a hajnali pásztorok miséjével folytatódik, majd az „aranyas” misével, vagyis a délelőtti ünnepi nagymisével éri el csúcspontját. A nyolcad utolsó napja január elseje, vagyis Kiskarácsony, Szűz Mária Istenanyaságának fő ünnepe.