2004-12-23 16:05:05

Karácsonyi keresztény körkép


Olaszország (Adnkronos) – Itália történetében most először került sor rá, hogy az országban élő muzulmánok közössége üzenetet intézett a keresztényekhez Karácsony alkalmából. Az üzenetben ezt olvashatjuk: „Karácsony nem tartozik hozzánk hitbeli tartalma szerint, de mi is őszintén osztozunk az általa képviselt béke és remény értékeiben”. „Most már elközelgett a Születés ünnepe, s nem akarjuk, hogy köszöntésünk ne jusson el hozzátok: jókívánságunkat és őszinte osztozásunkat szeretnénk kifejezni ezen napok kapcsán, amelyek számotokra az emlékezés és a lelki töltekezés idejét jelentik.” Az üzenet a következő gondolattal zárul: „Biztosak vagyunk benne, hogy a hit primátusa az erkölcs és az állampolgári kötelezettségvállalás primátusa is, és hogy a békesség és a jóindulat mértékét azo k a gesztusok képezik, amelyekkel ezeket kifejezzük”.

Gargnano (Adnkronos) – 1969. óta a dél-olaszországi Gargnanoban élő Betlehemmel köszöntik a Karácsonykor megszületett Kisdedet. Akkor egy itt álló ház öt szobájában és udvarában rendezték be a különböző élő jeleneteket. A részletek művészi kivitelezését Pasquale Cesarano vállalta magára. 1997-ben a városka önkormányzata megengedte, hogy az élő Betlehemet egy közeli, XVII. századi híd boltívei alatt feltárt helységekben állítsák fel. Évente látogatók ezr ei jönnek el, hogy ebben a rendkívüli élményben részük legyen.

Idén az olasz Rai1 televízióadó december 24-én, kevéssel éjfél előtt közvetítést ad a Gargnano-i élő Betlehemről – ez a bevezetése a Pápa éjféli miséjének. Ekkor még néhány másik Betlehemmel is televíziós kapcsolatot létesítenek a Mondovisio munkatársai.

Olaszország (Adnkronos) – Az olasz Rai1 televízióadó különös dologra vállalkozott: Karácsony napján egy eddig soha nem látott programmal lepi meg nézőit. Az egész nap egy téma köré szerveződik, ez pedig a szolidaritás. A televízió munkatársai megszólaltatnak olyan embereket, akik a szeretet, a béke és a testvériség üzenetét hirdetik a világban, megdöbbentő, eddig soha nem látott dokumentum-felvételekkel mutatva be a mi sok sebből vérző és a megváltásra szomjazó világunkat. Emellett kitekintést nyerhetünk majd az egész világba, hisz a különböző népek hagyományai, a különböző országok szépségei is felvonulnak majd a nézők szemei előtt.

Velence (ANSA) – Immár hagyománnyá vált, hogy a velencei pátriá rka Karácsony előtt egy találkozás keretében elbeszélget az újságírókkal. Így történt ez idén december 22-én is, amikor Angelo Scola bíboros arról szólt az újságíróknak, hogy a harcok és háborúk ideje lejárt, most a párbeszéd ideje van itt. Ennek a gondolatnak a hátterében a jászol és a kereszt jelképei körül Olaszországban kialakult társadalmi-politikai vita állt. A főpásztor elmondta, hogy boldog Karácsonyt kívánni annyi, mint megtalálni a párbeszéd nyugodt, békés légkörét.

Újévi jókívánságként Angelo Sco la bíboros, velencei pátriárka annak a reményének adott hangott, hogy az új esztendőben az emberek elkezdnek azokkal a kérdésekkel és problémákkal foglalkozni, amelyek valóban az ember életének, létének lényegét érintik.

Nápoly (ANSA) – A Nápolyi Herceg Csarnokában december 24-én rendkívüli eseményre kerül sor: a helyi kereskedelmi kamara, az állami és egyházi szervezetek és egyesületek valamint a nápolyi és szicíliai Bourbon-család összefogásának eredményeképpen mintegy 1000 rászorulót vendégelnek meg ebben a történelmi csarnokban. Az ebédhez zenei kíséret is társul, s az egybegyűltek közismert, népszerű karácsonyi énekeket énekelnek majd, ebéd után pedig mindenki egy karácsonyi ajándékcsomagot kap.

Gaetano Cola, a kereskedelmi kamara elnöke elmondta: ez az esemény kézzelfogható jele annak az együttérzésnek, amely a v állalkozók, kereskedők és a rászorulók, a nincstelenek között áll fenn, különösen most, a Szeretet ünnepén.

A kamara január 5-re pedig hatalmas újévi koncertet szervezett, amelyre a londoni királyi filharmonikusokat hívták meg. A bevételekből Nápoly gyerme keit akarják támogatni.

Cagliari (Adnkronos) – Szardínia fővárosának, Cagliarinak az érseke, Giuseppe Mani karácsonyi levélben fordult híveihez. Ebben szolidaritását fejezte ki a szárd pásztorok iránt, akik jelenleg a tejfelvásárlás körüli vitákban küzdenek jogaik érvényesítéséért – emlékeztetett arra, hogy a pásztorok voltak az elsők, akik elsiettek az újszülött Jézushoz, s ajándékokat is vittek neki. Emellett szólt a családokhoz, a társadalom alapsejtjeihez is.

Az érsek levelében emlékeztetett, hogy Kará csony napján reggel 8 órakor Cagliari börtönében szentmisére kerül sor, amelyre szeretettel meghívott minden hívőt.

Prága (ANSA) – A cseh főváros egyik jelképe, a prágai Kisjézus szobra karácsonyi ajándékot kapott: a mala stranai karmelita Győzedelmes Szűz Mária templomban található barokk szobrocskának új ruhát küldött egy tisztelője. A karmelita nővérek főnöknője, Gertrúd nővér elmondta: a kézi hímzésű ruhácska Szlovákiából érkezett, egy olyan asszonytól, aki sok kegyelmet nyert el a Kisjézustól. A Gyermek ruhatára így tovább bővült: a mintegy 80 ruhadarab közül az egyiket maga Mária Terézia királynő adományozta a kolostornak.

Hagyományosan advent elején lilába, Karácsony vigíliáján pedig fehérbe öltöztetik a Kisjézus szobrát – tehát az ajándékot még nem próbálhatja fel, hisz az ünnepek során a hagyományos, díszes öltözetet viseli majd. „De azért ki fogjuk próbálni, hogy áll neki az új ruhácska” – tett hozzá Gertrúd nővér.

Bécs (ANSA) – Az osztrák fővárosban, a Mariahilferstrasse-n lévő plébánia mellett szociális otthon működik, ahol szenteste 250 hajléktalant látnak vendégül. Az ünnep az osztrák hagyományok szerint zajlik le: közösen díszítik fel a fát, majd közismert énekeket énekelnek el, s felhangzik a karácsonyi evangélium is. Ezután mindenki egy kis ajánd ékot kap, majd közösen asztalhoz ülnek. A menü is hagyományos: bécsi szelet (vagyis: rántott hús) és krumplisaláta.

Ilyenkor az otthon munkatársai is megjelennek, s mindig velük van egész este egy pszichológus is. Susanne Peter, az otthon szociális asszisztense szerint erre azért van szükség, mert az öröm mögött megbújik a reménytelenség, a kilátástalanság is ezeknek az embereknek az életében. Az ünnep sok sebet, emléket felszakít, s nem árt, ha egy a lelkekkel is bánni tudó munkatárs jelen van ilyenkor. „Itt együtt ünnepelni a Karácsonyt rendkívüli élmény, eggyé tesz bennünket” – mesélte az otthon egyik volt lakója.








All the contents on this site are copyrighted ©.