2004-12-15 16:38:29

Általános pápai kihallgatás december 15-én


Az ádventi várakozás ünnepi hangulata töltötte meg a levegőt szerdán délelőtt a VI. Pál-csarnokban, ahol II. János Pál Pápa megtartotta a hagyományos általános kihallgatást. A zarándokok nagy számára való tekintettel a Pápa előbb a Szent Péter-bazilikában találkozott a hívek egy részével, akik énekekkel köszöntötték a Szentatyát. A VI. Pál-csarnok is karácsonyi jelleget kapott: vörös szőnyegeket helyeztek el a pódiumra, két oldalán pedig feldíszített fenyők álltak.

A Pápa, folytatva a v esperás liturgiájának elemzését, a 71. zsoltár második részéről elmélkedett. Ez a himnusz a Messiás dicsőséges alakját állítja elénk, bár két utolsó sorát csak egy későbbi időpontban illesztették a zsoltár végéhez. Rövid, de annál nagyobb hatású áldásról van szó, amelynek az lett volna eredeti célja, hogy mintegy lepecsételje annak az öt könyvnek a második kötetét, amelyben a judaista hagyomány összegyűjtötte a 150 zsoltárt. Ez a második kötet a szomjazó szarvas-üsző jelképével kezdődik, amely az Istenre vágyó lelki szomj ragyogó példája. A 71. zsoltár sorai pedig a reményt éneklik a béke és az igazságosság korszakában. Ez a himnusz zárja le a zsoltároknak ezt a ciklusát, a végső áldás szavai magasztalják az Úr hatékony jelenlétét mind az emberi történelemben, ahol egyedül vitt véghez csodákat, mind a világegyetemben, amelyet az Úr teremtett és amely tele van dicsőségével.

Mint már a zsoltár első részében, így ezekben a sorokban is az igazságosság és a szegények iránti szeretet az a döntő tulajdonság, amely révén felismerhetjük a messiási király alakját: „Megváltja a szegényt,… az elhagyottat, akin senki sem könyörül. A kicsit és a gyöngét felkarolja, megmenti a szegények életét. Megszabadítja őket az erőszaktól és az igától.” A szegények, kisemmizettek számára a Messiás az egyetlen vonatkozási pont és ő a remény egyedüli forrása. Ő ugyanis Isten, a szegények egyetlen védelmezőjének és védőszentjének látható képviselője. Az Ószövetség története azt tanítja számunkra, hogy Izrael uralkodói a valóságban túlságosan gyakran elmulasztották ezt a kötelességüket, eltiporva a gyengéket, a szegényeket, a nincsteleneket. A zsoltáros ezért emeli tekintetét egy igazságos, tökéletes királyra, akit a Messiás testesít meg, ő az egyetlen uralkodó, aki mindig készen áll arra, hogy felszabadítsa az elnyomottakat. A héber ige ugyanaz a jogi kifejezés, amelyet Izrael egyiptomi rabságából való megszabadítására alkalmaztak. Az Úr a „megszabadító-megváltó”, aki a Király Messiás révén láthatóan működik, védelmezve a szegények életét és vérét. Az „élet” és a „vér” a személy alapvető valóságát fejezi ki, minden ember jogait és méltóságát képviseli, amelyeket gyakran megsértenek a világ hatalmasai, kényurai.

A 71. zsoltár eredeti formájában a Király-Messiást áldó szavakkal zárul. Harsoná khoz hasonlóan a hívők kórusban fejezik ki jókívánságaikat az uralkodónak, hosszú életet, jólétet kívánnak neki, azt, hogy emléke maradjon fenn az évszázadok során.

A messiási ódák jellegzetessége szerint az egész természet átalakul a tökéletes, várva vár t király, a Messiás hatására. A gabona bőséges lesz. Ez az isteni áldás jele, amely kiárad a maga teljességében a megbékélt földre. Az egész emberiség, eltörölve minden megosztottságot, az igazságosság uralkodója felé tart majd, hogy beteljesedjen az Úr Áb rahámnak tett ígérete: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”.

Ennek a Király-Messiásnak az arcvonásaiban a keresztény hagyomány Jézus Krisztus képmását fedezte fel – mondta katekézise végén a Szentatya. Idézte Szent Ágostont, aki arra mutatott rá, hogy a szegények, aki knek Krisztus segítségére jön, a benne hívőket jelképezik.

II. János Pál Pápa katekézise felolvasása után különböző nyelveken üdvözölte a zarándokokat, köszönetet mondott az ajándékba kapott fenyőfáért a trentói tartomány képviselőinek, akik Luigi Bressan érsek vezetésével érkeztek a kihallgatásra. A Pápa hálás szívvel idézte föl a szívélyes fogadtatást, amivel a trentói hegyekben töltött rövid, de intenzív ottléte alatt részesítették. Utalt továbbá arra, hogy szerdán este gyújtják meg a Szent Péter-téren álló fenyőfa fényeit, amelyek a látogatókat Jézus születésére emlékeztetik, aki fényt hozott a világnak. A Pápa üdvözölte még az olaszországi Puglia-tartomány regionális tanácsa küldöttségét és örömét fejezte ki az emberi élet védelméért és a házasságra épülő család ügyének előmozdításáért folytatott erőfeszítéseik miatt. A betegekhez és az ifjú házasokhoz fordulva a Szentatya azt kívánta, hogy Karácsony magasztos ünnepére készülve éber szívvel fogadják az Üdvözítő születését. Honfitársaihoz szólva II. János Pál Pápa köszöntötte Kazimierz Nycz krakkói segédpüspököt, valamint a Zakopanéből érkezett zarándoklat résztvevőit és a podhale-i hegyivadászok katonazenekarát, akiknek megköszönte hangulatos fellépésüket. A Pápa háláját fejezte ki továbbá a karácsonyfákért, amelyeket minden évben küldenek számára, ezzel is emlékeztetve őt kedves szülőföldjére. Végezetül Krisztus áldását kérve örömteli ünnepeket kívánt mindenkinek.








All the contents on this site are copyrighted ©.