2004-12-15 16:43:31

Az olasz katolikus egyház előkészületei a 2005-ös ifjúsági világnapra


Az olasz katolikus püspöki kar nagyszabású előkészületekbe kezdett a kölni találkozó kapcsán. Létrehozták awww.gmg2005.it honlapot, ahol az érdeklődők számos hasznos információt, internetes beszélgető szobákat és híreket találhatnak. E mellett megjelentették a találkozó himnuszát is. Így szeretnék elérni, hogy az olasz fiatalok mind nagyobb számban vegyenek részt ezen a jeles eseményen.

Giuseppe Betori püspök, a püspöki kar titkára egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a készületi időszak alkalmat ad az egyházmegyéknek arra, hogy felhívják a figyelmet az ifjúsági pasztoráció fontosságára. Hozzátette még azt is, hogy minden egyes világnapnak saját története van, hisz egyedi, konkrét környezettől függő módon ad választ Krisztus fényében a fiatalok és az Egyház kérdéseire.

A kölni találkozó jelképes figurája a három napkeleti bölcs, akiknek ereklyéit ebben a német városban őrzik. Személyükön keresztül a világnap az ifjúsági pasztoráció missziós jellegére szeretné felhívni a figyelmet. Ők hárman a pogány világ útját jelképezik Krisztushoz – ezzel egybecseng II. János Pál pápa kezdeményezése, aki a találkozóra a még meg nem keresztelt és a még kereső fiatalokat is meghívta.

Betori püspök elmondta, hogy napjainkban az ifjúsági pasztoráció egyik fő eszköze a személyes kapcsolat, párbeszéd – ezáltal lehet a leghatékonyabban közvetíteni feléjük Krisztus üzenetét. Ez azért különösen fontos, mert régen a család, az iskola, a társadalom megadta a felnövekvőknek a keresztény szellemiséget és mentalitást, ezzel szemben ezt ma más úton-módon kell átadni a kereső fiataloknak.

Az előkészület keretében kiadásra került az olasz Kulturális Javak Minisztériuma támogatásával “A napkeleti bölcsek utazása” című kötet, valamint az “Úton Köln felé” című könyv is. Emellett kiadtak egy a Pápának és a fiataloknak szentelt 2005-ös évi naptárat is. 2004. december 29. és 2005. január 6. között pedig egy olasz küldöttség érkezik a német városba, ahol “elő-zarándoklaton” vesznek részt.








All the contents on this site are copyrighted ©.