2004-12-14 16:04:18

Az Egyházak Világtanácsa főtitkárának karácsonyi üzenete


Samuel Kobia, metodista lelkész, az Egyházak Világtanácsának kenyai származású főtitkára karácsonyi üzenetének mottójául János evangéliumának első sorait választotta: „Kezdetben volt az Ige… Benne é let volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl.”

A karácsony örömhíre déli napként világítja meg életünket, újítja meg lelkünkben a béke ígéretébe vetett hitet és ismét csak arra szólít b ennünket, hogy dicsőséget zengjünk Istennek. „Mi a reménység karácsonyát ünnepeljük, Jézus születésére emlékezünk, aki az erőszak fenyegetése közepette gyermekként jött világra és aki, hogy mentse életét a hatalommal szemben, kénytelen volt menekülni csalá djával együtt.

Krisztus születésének örömhíre a világosság forrása a mai világ számára, mert Jézus életével és tanításával megmutatta nekünk a béke útjait. Jézus ezt mondta: „Az én békémet adom nektek, nem úgy adom, ahogy a világ adja.” A mai világ nép eket elválasztó falakat emel közénk, biztonsági stratégiákat, elnyomó törvényeket, megelőző háborút. Ezzel szemben Jézus azt kéri tőlünk, hogy találjuk meg azokat az utakat, amelyek egységet teremtenek az emberek között. Jézus megtanított bennünket a szeretet főparancsára, arra, hogy ne saját érdekeinkkel törődjünk, arra, hogy felfedezzük Isten arcát a kitaszított és magára hagyott emberben.

Az Egyházak Világtanácsa arra szólítja fel tagegyházait, hogy a sötétség helyett a világosságban éljenek. „Mi a bék e reményét ünnepeljük, annak ellenére, hogy a világban folytatódnak a konfliktusok, a félelem, a gyanakvás, gyűlölködés és a háborúskodás” - olvassuk az Egyházak Világtanácsa üzenetében, amely hangot ad annak az aggodalomnak is, hogy az erőszakos cselekedeteket sokan Isten nevében követik el. A világban pusztító erőszak és a megosztottság ellenére a karácsony örömhíre arra emlékeztet bennünket, hogy mi a megbékélés apostolai vagyunk. „Benne élet volt és az élet az emberek világossága”.

Az Egyházak Világta nácsához 342 keresztény egyház és egyházi közösség tartozik 120 országból. A katolikus egyház nem tagja a Világtanácsnak, de együttműködik azzal. Az Egyházak Világtanácsát 1948-ban Amszterdamban alapították meg. A Tanács legmagasabb vezetői fóruma a közgyűlése, amely 7 évenként ül össze.








All the contents on this site are copyrighted ©.