2004-11-30 16:46:51

Pierre Claverie algériai püspök életútja a keresztények és muzulmánok közötti párbeszédben


A római Francia Kulturális Intézetben nemrég bemutatták annak a könyvnek az olasz fordítását, amely Pierre Claverie, orani püspök életútját mutatja be. Pierre Claverie 1938-ban születettaz algériai fővárosban. 1996. augusztus elsején utcai merénylet oltotta ki életét, muzulmán sofőrjével együtt halt meg. Az életét bemutató könyv szerzője Jean-Jacques Pérennés domonkos atya, a kairói Keleti Tanulmányok Intézetének vezetője és az arab országokban élő domonkosok elöljárója, aki 10 éven át Algériábanélt és jól ismerte rendtársát, Oran püspökét. Amű címe: „Püspök a muzulmánok között, Pierre Claverie algériai vértanú.”

A sajtóbemutató során Michael Fitzgerald érsek a vértanú püspököt méltatva megállapította: Pierre Claverie egy püspök valamennyi jó tulajdonságát egyesíteni tudta saját személyében. De az összes közül a legszebb jellemvonása a barátság volt. Pierre képes volt barátságot kötni minden emberrel, pedig jól tudjuk, hogy ez nem volt könnyű az algériai körülmények között. Egy másik hozzászóló azt emelte ki, hogy Pierre Claverie milyen jelentős szerepet játszott az iszlámmal való párbeszéd történetében. A keresztények és a muzulmánok kapcsolatát nagy lendülettel és melegséggel ápolta, ám ugyanakkor reálisan nézett szembe a kérdéssel, mert jól ismerte a nehézségeket. Aszemélyes kapcsolatokat részesítette előnyben, bár álláspontja mindig a hitből táplálkozott. Lényegében az életével fizetett az algériai emberekkel való szolidaritásáért.

Pierre Claverie 1981-ben, amikor átvette az Oran-i egyházmegye kormányzását kijelentette: a vallások között állandóan újra kell kezdeni a párbeszédet, ez az egyetlen mód arra, hogy lefegyverezzük a bennünk és másokban élő fanatizmust. Pierre Claverie meggyilkolása egy hosszú sorozatba illeszkedik. Néhány nappal az ellene elkövetett merénylet előtt elraboltak 7 francia származású trappista szerzetest és kivégezték őket. Később hasonló sorsa jutott másik 7 szerzetes is.

A Pierre Claverie életéről írt könyvet arab nyelvre is lefordították és folyamatban van angol fordítása is.








All the contents on this site are copyrighted ©.