Pápa beszéde a Világiak Pápai Tanácsa XXI. plenáris üléséhez

A Szentatya szeretettel köszöntötte a tanács elnökét, Stanislaw Rylko érseket, valamint a dikasztérium minden tagját. Nagy elkötelezettséggel teljesítik küldetésüket, amely arra irányul, hogy számos kezdeményezéssel minden megkereszteltben megújítsák és elmélyítsék a keresztény ön- és hivatástudatot. A Szentatya felidézte a kelet-európai katolikusok találkozóját, amelyet tavaly Kijevben rendeztek meg. A ma súlyos politikai feszültséggel küzdő Ukrajnában megtartott összejövetel rámutatott arra a szerepre, amelyet a világi hívek töltenek be az ateista totalitarizmus hosszú évei után ismét szabaddá vált nemzetek spirituális és anyagi újjáépítésében. A Pápai Tanács továbbá szívén viseli a világi hívek együttműködésének új évszakát, amely a különféle társulások, közösségek és mozgalmak közötti szorosabb kapcsolatban nyilvánul meg. Ehhez értékes eszközt jelent a „Hívek nemzetközi társulásának jegyzéke”. A Pápa megemlítette még a tanács nemrégen létrehozott „egyház és sport” nevű részlegét, valamint az egyetemi lelkipásztorkodásról rendezett ifjúsági nemzetközi fórum biztató eredményeit. A 2005-ben Kölnben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozó előkészületeirőlszólva a Szentatya arra buzdította a fiatalokat, hogy az összejövetel mottójához híven – „Eljöttünk, hogy hódoljunk neki” – induljanak el, hogy a napkeleti bölcsek példája nyomán találkozhassanak az Emberré lett Istennel, aki üdvösségünkért testesült meg.

A Világiak Pápai Tanácsának vasárnap véget érő plenáris ülése a plébánia szerepével foglalkozik. Az első lépés, hogy felfedeztessék a hívekkel a plébánia valódi arculatát, amely az egyház legközvetlenebb és leginkább látható kifejezése. Az egyház ugyanis a hívő emberekben él, a plébánia pedig az az életfontosságú közösség, amely természetes közege a világi hívek tevékenységének, részvételének az egyház építésében és küldetésében. A plébánia olyan jelenlét, amely szüntelenül az élet végső értelmére emlékezteti az embereket, kapu, amely mindenki számára nyitva áll, hogy mindenki ráléphessen az üdvösséghez vezető útra. A plébánia tehát Krisztus hirdetésének, a hitre való nevelésnek az elsődleges helye, ezért állandó megújulásra van szüksége, arra, hogy a hívekszámára közösség legyen, amely képes a valóban hatékony missziós tevékenységre.

Az Eucharisztia évében – mondta végül beszédében a Szentatya – emlékeztetnünk kell rá, hogy az Oltáriszentség a plébánia lüktető szíve, küldetésének forrása, jelenlét, amelya plébániát szüntelenül megújítja.