2004-11-23 16:42:49

A Szentatya tevékenysége november 23-án


II. János Pál pápa kedden délelőtt 11 órakor kihallgatáson fogadta az Amerikai Egyesült Államokból érkezett, a helyi egyház IX. régiójához tartozó főpásztorokat, akik ad limina látogatásra jöttek az Örök Városba. A kedd délelőtti csoportot négy püspök alkotta, James Patrick Keleher, Kansas City érsekének vezetésével.

Ezután a Pápa az Apostoli Palota Szent Kelemen termében a lengyelországi Toruńban található „Nicolaus Copernicus” Egyetem akadémiai szentusának tagjait fogadta.Szeretettel üdvözölte az egyetem képviselőit, élükön a rektorral és hálásan megköszönte a honoris causa doktori címet, amelyet mint a tudomány és a hit közötti párbeszéd jelét fogadott el. Felidézte 1999-es hazájában tett látogatását, amely során felkereste a Nikolausz Kopernikusz nevét viselő egyetemet is. Már akkor emlékeztette az akadémiai világ képviselőit erre a párbeszédre, amelynek feladata, hogy leküzdje az ész illetve a hit által megismert igazság közötti szembenállást, amely a felvilágosodás korában kezdődött. Ma egyre jobban megértjük, hogy ugyanarról az igazságról van szó, és arra van szükség, hogy az emberek ehhez az igazsághoz ne egyedül, saját utat járva jussanak el, hanem keressék megérzéseik igazolását a másokkal való találkozásban. A tudósok és a kultúra emberei csak így lesznek majd valóban képesek arra, hogy magukra vállalják azt a sajátos felelősséget, amelyről már Toruńban is szóltam – mondta a Szentatya. Ez pedig nem más, mint az igazság iránti felelősség, az igazság keresése, védelme és a felismert igazsághoz hű élet.

A Pápa örömmel állapította meg, hogy a Kopernikusz egyetem dinamikusan feljődik, és egyre több fiatalnak ad lehetőséget a tanulásra, helyet adott a teológiai fakultásnak is. Ezt az „egyetemi” jelzőt joggal kiérdemelt város helyi hatóságai is támogatják. Ez nemcsak Toruń és a térség, hanem egész Lengyelország javát szolgálja, mivel egy nemzetnek nincs nagyobb gazdagsága, mint tanult állampolgárai.








All the contents on this site are copyrighted ©.