2004-11-19 18:12:39

Joseph Ratzinger bíboros nyilatkozata a La Reppublica c. olasz napilapnak


A La Repubblica c. olasz napilap november 19-i száma interjút közölt Joseph Ratzinger bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával, aki többek között a következőket nyilatkozta:

„A keresztény kultúrát egy agresszív, olykor intoleráns szekularizmus váltotta fel. Ennek ellenére, bár a templomok kiüresednek és sokan nem tudnak már hinni, a hitnem halt meg”. A bíboros annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy multikulturális társadalom keretein belül, és számos nehézség ellenére, a keresztény hit továbbra is fontos tényező marad, amely képes arra, hogy erkölcsi és kulturális erőt adjon a földrésznek.

Ratzinger bíboros aggodalmát fejezte ki a szekularizált ideológia erőszakossága miatt. A laicizmus ma már nem a semlegesség megkülönböztetője, hanem kezd olyan ideológiává átalakulni, amely a politika révén rákényszeríti magát a közéletre és nem hagy helyet a katolikus és keresztény világnézetnek.

A helyes laicizmus és a vallásszabadság kapcsolatáról szólva Ratzinger bíboros kifejtette, hogy az államnak szabad teret kell engednie a vallások számára, anélkül, hogy bármelyik vallást kötelezővé tenné. Lehetővé kell tenni, hogy a vallások felelősen részt vegyenek a polgári életben, a társadalmi élet építésében.

Istenről szólva a Hittani Kongregáció prefektusa a következőket mondta:

„Isten a társadalom peremére került. A politikai életben szinte illetlen Istenről beszélni, mintha támadás lenne a nem-hívők szabadsága ellen. A politikai élet követi saját szabályait, kizárva Istent, mintha semmi köze nem lenne a világhoz. Ugyanezt lehet mondani a kereskedelmi, gazdasági és magánéletre is. Isten az élet peremére került.” Ratzinger bíboros szerint azonban fontos lenne ismét felfedezni, hogy a politikai és gazdasági életben is szükség van erkölcsi felelősségre, amely az ember szívéből születik és amelynek számolnia kell Isten jelenlétével vagy hiányával.

A szexualitás témáját érintve a bíboros prefektus arra mutatott rá, hogy a fogamzásgátló tabletta óriási forradalmat idézett elő az antropológia terén. Teljes mértékben megváltoztatta a szexualitásról, az emberi testről alkotott nézetet. A szexualitást különválasztották a termékenységtől és ezáltal mélyen megváltozott magáról az emberi életről alkotott felfogás is.

Ami pedig a homoszexuálisok közötti házasság témáját illeti, Joseph Ratzinger a következőket mondta a La Repubblica c. olasz napilapnak adottnyilatkozatában:

Nem jelent segítséget ezeknek a személyeknek, ha jogi formába öntik együttélésüket. A jog teremti meg az erkölcsöt, mivel a hétköznapi emberek általában azt tartják, hogy amit a jog leszögez, az erkölcsileg is törvényes. Ha az efféle együttélést jogilag nagyjából a házassággal egyenértékűvé tesszük, akkor olyan társadalmat hozunk létre, amely nem ismeri el sem a család alapvető szerepét, sem sajátos jellegét, vagyis azt, hogy egy férfi és egy nő célja az élet tovább adása, nemcsak biológiaiszinten.

A bíboros még érintette az iszlámmal kapcsolatos kérdéseket is. Az iszlám – mondta – sokszínű és nem lehet pusztán a terrorizmusra vagy a mérsékelt irányzatra leszűkíteni.

Vannak szunniták, síiták, stb. Minden esetben pozitív kihívást jelent számunkra a muzulmánok Istenbe vetett szilárdhite, annak a tudata, hogy mindnyájunk fölött Isten ítélkezik, továbbá erkölcsi örökségük és egyes normák tiszteletben tartása, amelyek azt mutatják, hogy a hitnek szüksége van közös kifejezési formákra: mi, keresztények ezt már némileg elveszítettük – fejtette ki Joseph Ratzinger bíboros, a La Repubblica c. olasz napilapnak adott nyilatkozatában.








All the contents on this site are copyrighted ©.