2004-11-19 18:15:22

II. János Pál pápa november 19-ei tevékenysége


Pénteken délelőtt a Szentatya kihallgatáson fogadta az Ázsiával foglalkozó püspöki szinódus főtitkársági Tanácsa 8. ülésének résztvevőit, majd Edward Idris Cassidy bíborossal, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa volt elnökével és végül az argentínai San Rafael város püspökével találkozott.

Az Ázsia-szinódus Tanácsa ülésének tagjait köszöntve a Szentatya elismeréssel szólt az általuk végzett értékes tevékenységről, amely nem merült ki az Ecclesia in Asia szinódus utáni buzdítás előkészítésében, hanem kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy ez a dokumentum milyen fogadtatásra talált az ázsiai földrészen. Az a tény, hogy ezen a kontinensen nagy számban élnek fiatalok, optimizmusra ad okot a jövő szempontjából. Az új nemzedékek ugyanis tele vannak lelkesedéssel és készen állnak arra, hogy teljes szívvel igaz ügynek szenteljék magukat. Az egyház szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy ezen a földrészen béke uralkodjék. A szinódusi megbeszélések során az atyák aggodalmunknak adtak hangot a Szentföld sorsa miatt, ahol sajnálatos módon az azóta eltelt évekbenis folytatódott az erőszak. Ezért tehát egyre sürgősebbé válik a béke építése minden jóakaratú ember közreműködésével.

Az Ázsiában élő keresztények feladata, hogy a földrész szentjei és vértanúi példájára hirdessék az evangéliumot. Azokban az országokban pedig, ahol nem vallhatják meg szabadon a hitet, életükkel tegyenek csöndes tanúbizonyságot Isten Országáról. Az Ázsia-szinódus megbeszélései során előtérbe került az ázsiai élet és egyház sajátságos vonása, vagyis a párbeszédre való készsége. Az akadályok ellenére ennek a párbeszédnek folytatódnia kell, mert az egyház csak ily módon marad hűséges krisztusi küldetéséhez, ahhoz, hogy hirdesse az evangéliumot minden népnek. Az a tény, hogy az egyház ma még Ázsiában kicsiny nyáj, ne szegje kedvüket, hiszen az evangelizálás hatékonyságát nem mindig a nagy számok tükrözik. Az egyház missziós küldetését mindig az Isteni Gondviselésbe vetett hitnek kell irányítania és ennek a hitben a fényében Ázsia a reménység földrésze. A Szentatya beszédében végül a SzentSzűz oltalmát kérte az egész ázsiai kontinensre és egyházra.








All the contents on this site are copyrighted ©.