Ezzel a címmel jelentkezik
heti egy alkalommal immár több, mint három éve a Vatikáni Rádió olasz (illetve angol)
nyelvű adása, amelynek jellegzetessége, hogy műsorait különböző nyelvű szerkesztőségek
készítik; így a Vatikáni Rádió albán, bolgár, horvát, magyar, román és szlovén programjainak
közreműködésével. Ezek az országok hosszú éveken át a vasfüggöny mögé zárva egymással
sem tudtak szabadon kapcsolatba lépni, míg aNyugat jószerivel tudomást sem vett róluk.
A műsor célja az, hogy a berlini fal 1989-as leomlásához hasonlóanhozzájáruljon ahhoz,
hogy az emberek tudatában még erősen meglévő, előítéletekből, tudatlanságból, bizalmatlanságból
épült falakatleomlassza egy valóban falak nélküli Európáért. „A Dunától az Égei-tengerig,
békeajánlatok” – utal erre a műsor alcíme is.
Kétezer esztendővel ezelőtt a legnagyobb büszkeséggel– mintegy a szabadság jelképeként – jelentették ki az ókori Rómában: „civis Romanus sum” (római polgár vagyok). A XX. század egyik szégyenfoltjának tartott berlini fal területileg és elvi síkon is elzárta Európa két felét egymástól. Nem véletlenül mondotta 1963-ban J.F. Kennedy híres berlini fölszólalásában: „ich bin ein Berliner”, vagyis berlini polgárvagyok, ezzel is kifejezve szolidaritását a város lakói iránt, valamint azon reményét, hogy Berlin és ezzel együtt Európa is szabaddá válik egy napon. Ez – Istennek hála – bekövetkezett, ugyanakkor számos más problémát hagyott maga után az embertelen kommunizmus és a Balkánt feldúló háborúk. Az Európa FalakNélkül – című műsor egymás kultúráinak és vallási hagyományainak megismertetése révén kíván a kölcsönös párbeszéd és a béke előmozdítója lenni.
Az Európa Falak Nélkül-című műsor vendége volt november 9-én RómábanCobino
István, a Magyar Rádió idegen nyelvű, olasz adásának, aRádió Budapest szerkesztőségének
munkatársa. Hallgassák meg vele készített interjúnkat!
All the contents on this site are copyrighted ©. |