A Szentatya beszéde a Pápai Tudományos Akadémia plenáris ülésének résztvevőihez

II. János Pál Pápa angol nyelvű beszédében megköszönte a Pápai Tudományos Akadémia elnökének, Nicola Cabibbo professzornak hozzá intézett üdvözlő szavait és szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket. A Pápa elmondta, hogy az Akadémia találkozói mindig kölcsönös gazdagodásra adtak alkalmat és számos esetben olyan tanulmányokat eredményeztek, amelyek hozzájárultak az egyház és a kultúra világának gyümölcsözőbb párbeszédéhez. A Szentatya reményét fejezte ki, hogy egyre mélyebben kutatják majd a tudomány és a hit igazságait, melyek az egy és végső igazság felé vezetnek. Ezt az igazságot a hívők Jézus Krisztus arcában ismerik föl.

Az idei plenáris ülés az ember lelki dimenziójával sz orosan összefüggő kérdéseket vetett föl – mondta a Pápa. A kultúrán és a kreatív tevékenységen keresztül az ember képessé válik arra, hogy felül emelkedjen az anyagi valóságon és arra, hogy „humanizálja” az őt körülvevő világot. A kinyilatkoztatás azt tanítja, hogy Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette a férfit és a nőt, s különleges méltósággal ruházta föl őket, s így kezük munkája által magának Istennek teremtő tevékenységét tükrözik vissza. Valójában – tette hozzá II. János Pál Pápa – az ember társ-teremtővé válik ily módon Isten mellett. Azonban felelősséggel kell végeznie mind a spirituális, mind pedig az alkotó tevékenységét, tiszteletben tartva a természetet, és elsősorban minden egyes emberi lényt, minthogy az ember annak alanya és célja – figyelmeztetett a Pápa.

A tudományos fejlődést ösztönző emberi kreativitást különösen az új problémák feltárása és megoldása fényében szokták vizsgálni. A tudósok előtt kihívásként áll, hogy kreativitásukat mind jobban és jobban az emberi család szolgálatába állítsák: az életminőség javításával földünkön, valamint az emberi személy teljes, anyagi és lelki fejlődését előmozdítva.

A mostani találkozó „a felfedezések ösvényei” témára irányítja a figyelmet. Valóban, mély belső logika jellemzi a felfedezés folyamatát. A tudósok azzal a meggyőződéssel közelítenek a természethez, hogy olyan valósággal néznek szembe, amelyet nem ők teremtettek, hanem csak örökségbe kaptak. Ez a valóság apránként felfedi magát a türelemmel végzett kutatás előtt. Megérzik, hogy a természet tartalmazza a Logost, amely párbeszédre szólít fel. Napjaink tudósai, akiknek szembe kell nézniük az új felfedezések robbanás szerű növekedésével, gyakran érzik, hogy végtelen távlatok előtt állnak. A tudományos felfedezés minden szakaszában a természet, mint „adott” tényező van jelen. Ezért a teremtő tevékenységet és a haladást, a felfedezés ösvényein, csakúgy, mint minden más emberi vállalkozásban, végső fokon a teremtés misztériumának figyelembe vételével kell értelmezni.

A Szentatya végül arról biztosította a Pápai Tudományos Akadémia plenáris ülésének tagjait, hogy imádkozik értük. Bárcsak munkájuk, amely a tudás előrehaladását célozza, az egész emberi család javát szolgálnák. Ne feledjék, hogy a felfedezés ösvényei mindig az igazság felé vezetnek. Mindenki, aki az igazságot keresi, akár tudatában van ennek, akár nem, azon az úton jár, amely végül Istenhez vezet, aki maga az Igazság.