2004-10-30 13:52:01

II. János Pál pápa beszéde Marek Belka lengyelminiszterelnökhöz


A Szentatya beszédében örömét fejezte ki, hogy a Lengyelország és Európa számára fontos esemény, az Európai Unió alkotmányos szövegének aláírása alkalmából fogadja a lengyel miniszterelnököt és kíséretét. Az álírással bizonyos értelemben lezárulta közösség bővítésének folyamata azokra az államokra, amelyek mindig közreműködtek az Öreg Kontinens lelki és intézményi alapjainak letételéhez, ám az elmúlt évtizedekben úgymond annak peremére szorultak. „A Szentszékkel együtt én magam is kerestem e folyamat elősegítésének lehetőségeit, hogy Európa valóban két tüdővel lélegezhessen, azaz Nyugat és Kelet lelkével” – mondta a lengyel kormányfőt fogadva a Pápa, majd hozzátette: „Jóllehet az Európai Alkotmányból hiányzik a közösséget alkotó valamennyi nemzet kultúrájának keresztény gyökereire való kifejezett utalás, bízom abban, hogy a minket megelőző nemzedékek által kidolgozott és az Evangéliumon alapuló örök értékek továbbra is inspirálni fogják mindazok erőfeszítéseit, akik magukra vállalják földrészünk arculata kialakításának felelősségét.” A Szentatya 1997-ben, Gnieznóban elhangzott szavai nyomán megerősítette, hogy nem lehet tartós egységet építeni, ha elszakadunk az európai országokat éltető gyökerektől és az elmúlt századok nagy spirituális örökségétől. Nem lesz európai egység mindaddig, amíg nem a lélek egységére alapul. A Szentatya háláját fejezte ki a lengyel kormánynak és parlamentnek megértésért, amellyel a Pápának ezt az elképzelését támogatta és megköszönte a miniszterelnöknek ezzel kapcsolatos levelét, amellyel vállalta: azért fáradozik, hogy az Európai Unió alkotmányának értelmezése az európai értékek szellemében történjen. Végül a Pápa sok sikert kívánt a lengyel kormány és törvényhozó hatalom munkájához, majd beszédét ezzel a szavakkal zárta: „Vezesse Isten hazánkat boldog jövő felé és adja meg a bölcsesség kegyelmét azoknak, akikre a haza sorsának terhe esik. Isten áldja meg Lengyelország lakosságát. Köszönöm a látogatást és a jóindulatot.”








All the contents on this site are copyrighted ©.