2004-10-19 16:56:22

A Comunione e Liberazione mozgalom alapítása 50. évfordulóját loretói zarándoklattal ünnepelte


A Comunione e Liberazione – röviden: CL - olasz egyházi mozgalom október 16-án, szombaton a loretói Mária kegyhelyen tartott hálaadást fennállása fél évszázadáért. Az alapító Luigi Giussani prelátus kívánsága volt ez a zarándoklat, hogy köszönetet mondjanak Máriának a kapott kegyelmekért, és kérjék oltalmát a megkezdett út folytatásához. 45 ezer CL tag 5 különvonattal, közel 600 busszal és 4 ezer személygépkocsival érkezett meg Loretoba, ahol a hagyomány szerint Mária názáretiházát őrzik. Ugyanezen a napon hasonló zarándoklatokat tartottak abban a több, mint 70 országban, ahol a lelkiségi mozgalom meghonosodott.

A Rózsafüzér elimádkozása után Julián Carrón atya, a Nemzetközi Tanács vezetője beszédet tartott, amelyben arra emlékeztette a mozgalom tagjait, hogy életük nagy kincse Jézus Krisztus. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Crescenzio Sepe bíboros, aNépek Evangelizálása Kongregáció prefektusa volt. Vele együtt misézett Stanislaw Rylko érsek, a Világiak Pápai Tanácsának titkára, Paolo Romeo érsek, itáliai apostoli nuncius és Angelo Comastri, a kegyhely érseke.

Az ünnepségre elküldte üzenetét Pier Ferdinando Casini, az olasz képviselőház elnöke is.

A Comunione e Liberazione mozgalomnak a polgári társadalom javára végzett szolgálatát ebben a három szóban lehet összefoglalni: kultúra, szeretetszolgálat és misszió. A mozgalom keretében létrejött a CL „Testvérülete”, amelyhez 50 ezer személy tartozik. 1988-ban kapott jóváhagyást az evangéliumi tanácsokat követő laikusok „Memores Domini” nevű részlege, amely jelenleg 2000 személyből áll. A „Borromeo Szent Károly missziós papi Testvérületnek” 100 pap és szeminarista tagja van, míg a „Mennybevétel nővérek” 1993-ban létrejött kongregációját 100 szerzetesnő alkotja. A Közösség és Felszabadulás mozgalom 1980-ban rendezte meg első alkalommal a meetinget, amely azóta nemzetközileg is jelentős vallási, kulturális, művészeti, közéleti találkozóvá vált. A CL 1999-ben Nemzetközi Központot nyitott Rómában, az egyházi mozgalom különböző részlegei közötti kapcsolatok ápolására.








All the contents on this site are copyrighted ©.