2004-10-08 18:40:35

Mane nobiscum Domine -Maradj velünk Uram!Apostoli levél az Eucharisztia évére


Pénteken délben hozták nyilvánosságra II. János Pál pápa Mane nobiscum Domine,Maradj velünk, Uram! Kezdetű apostoli levelét, amelyet a Szentatya az Eucharisztia évére írt, s amelyet október7-én, Rózsafüzér Királynőjének ünnepén látott el kézjegyével a Vatikánban.

Az új apostoli levél az emmauszi tanítványok evangéliumi elbeszéléséből indul ki, amelyben a feltámadt Jézus, anélkül hogy felismernék, a Jeruzsálemből Emmausz felé tartó tanítványok mellé szegődik útitársnak. Amikor leszáll az est, a tanítványok kérlelik őt: „Maradj velünk, Uram, mert esteledik már!” (vö. Lk 24,29). Jézus az Igét, a Szentírást magyarázza a tanítványoknak, de a találkozás akkor válik teljessé, amikor az Ige fényénél megjelenik az a fény, amely „az élet kenyeréből” fakad, s amely a nagy ígéret beteljesítése: „Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig” (vö. Mt 28,20).

Így az emmauszi tanítványok ikonját szemlélve elmélyülünk az Eucharisztia titkában, amely az Egyház életének a középpontja, ahogyan azt az egyházatyák, a zsinatok és elődeim tanítása nyománEcclesia de Eucharistiakezdetű enciklikámban már kifejtettem – írja a Pápa. Ezért került meghirdetésre az Eucharisztia éve, amely a guadalajarai Eucharisztikus Világkongresszussal kezdődik 2004. október 10-én, s magába foglalva a kölni ifjúsági világnapot 2005. augusztus 16-tól 21-ig, a rendes általános püspöki szinódussal zárul, amelyre 2005. október 2-a és 29-e között kerül sor. A Szentatya jelen levelével ehhez a Rózsafüzér éve után nem sokkal sorra kerülő évhez szeretne támpontokat adni. Az apostoli levél törzsét négy tematikus fejezet alkotja.

Azelsőfejezet „A zsinat és a Jubileum nyomdokain” címet viseli, s ebben a Pápa abból a – Gaudium et spesk. zsinati dokumentumban található (nr. 22) – gondolatból indul ki, miszerint Jézusban nem csak Isten, de az ember misztériuma is feltárul. A Szentatya erről szól első,Redemptor hominiskezdetű enciklikájában, ahogy a tíz évvel ezelőtt megjelent, a Nagy Jubileumot meghirdetőTertio Millenio Advenientekezdetű enciklikájában is. Ezért különösen is fontos az Eucharisztia tisztelete, amelynek fontosságát – a vasárnap megszentelésével – aDies Dominikezdetű apostoli levelében is kifejtette a Pápa.

A Novo Millennio Ineuntekezdetű apostoli levél egyik gondolata éppen ezért volt ez: Jézus arcát szemlélni. Ezt máriás lelkülettel kell tennünk – írja most a Szentatya, vagyis Máriával kell szemlélni Jézus arcát. Ezért is jelkép értékű, hogy a Rózsafüzér évébentette közzé a Pápa Ecclesia de Eucharistiakezdetű enciklikáját, felmutatva, hogy a Rózsafüzér éve és az Eucharisztia éve között belső kapcsolat áll fenn, kiemelve, hogy valami módon ez utóbbi az egész folyamat megkoronázása, betetőzése.

A második fejezetcíme: „Az Eucharisztia a fény misztériuma”. Az emmauszi elbeszélésben az áll, hogy Jézus megmagyarázta a tanítványoknak az Írásokban mindazt, ami őrá vonatkozik. Ebből kiindulva megérthetjük, mit jelent az, hogy az Eucharisztia a fény misztériuma. Krisztus– János evangéliumának szavaival élve – a fény, a világosság, amely a világba jött (vö. Jn 8,12). Azonban az Eucharisztia színe alatt Jézus rejtve van jelen, hisz az lényege szerint mysterium fidei, hitünk szent titka.

A szentmisében a két asztal – az ige és az eucharisztia asztala – között szoros kapocs áll fenn, s nem véletlen, hogy Isten szava megelőzi az áldozati liturgiát. Jézus szavaira lángra gyullad az emmauszi tanítványok szíve, s feléled bennük a vágy, amit így fejeznek ki: „Maradj velünk, Uram!” A Zsinat felismerte az ige asztalának fontosságát, azonban most, negyven évvel később meg kell kérdeznünk magunkat: felkészülünk-e arra a liturgikus ünneplésben, a csöndben és az elmélkedésben, hogy Isten szava valóban megérintsen és megvilágosítson minket?

Az emmauszi tanítványok ezután a kenyértörésben ismerik fel Jézus – ha a lelkük már lángol, ha már megvilágosodtak, akkor a jelek „beszélni” kezdenek. A jelek által tárul fel a misztérium az emberek előtt. Természetesen mindig megvan az emberben a kísértés, hogy az Eucharisztiát redukálja saját dimenzióira, holott valójában ő az, akinek meg kell nyílnia az Eucharisztia dimenzióira – írja a Szentatya, emlékeztetve azEcclesia de Eucharistiakezdetű enciklikában foglaltakra.

Az Eucharisztia ugyanakkor közösség is, amely az Úr asztala körül valósul meg, amelyen megjelenik az az egyszeri, mindörökre szóló áldozat, amelyet Krisztus a Golgotán beteljesített. Egyszersmind az Eucharisztia Krisztus végső eljövetele felé irányítja tekintetünket, s így a keresztényéletet reménységgel tölti be. Az Eucharisztia eme dimenziói azonban egy közös szempontban találkoznak: ez pedig Krisztus „valóságos” jelenlétének misztériuma, amely kifejezés nem azt akarja jelenteni, ahogy azt VI. Pál pápa kifejtette, hogy Jézus máshol nincs valóban jelen, hanem azt, hogy az Oltáriszentségben teste vére valóságában, lényegileg van jelen.

Ezen a ponton a Pápa bőven szól, mit jelent helyesen ünnepelni, imádni és szemlélni ezt a misztériumot. Az egyházi zene ebben épp oly fontos szerepet játszik, mint a Római Misekönyv általános rendelkezései, a szentségi katekézis, a személyes lelkiélet megerősítése a Jézus valós jelenlétébe vetett hit által, a belső vonzódás kialakítása, a szentmisén kívüli szentségimádás, vagy az imádság, mint például a rózsafüzér is. Ezért a Szentatya felhív mindenkit, hogy ebben az évben különös módon is ünnepeljük meg Úrnapját, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepét.

A harmadik fejezet „Az Eucharisztia, a közösség forrása és megjelenése” címet viseli. „Maradjatok énbennem, ahogy én is tibennetek” (Jn 15,4) – János evangéliumának ez a gondolata feltárja előttünk, hogy az Eucharisztia által lehetővé válik, hogy már itt a földön részesedjünk a mennyországban, vagyis az Istennel való közösségben. Ez a közösség a Szentlélek kiáradása által valósul meg. Pál apostol írja: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Az eucharisztikus misztériumban Krisztus közösségként, kommunióként építi fel az egyházat, azon példa szerint, amelyet főpapi imájában így fogalmazott meg: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

Azonban az Eucharisztia nem csak forrása, de legnemesebb megjelenése is a közösségnek, amely felmutatja, mennyire igényes az a közösség, amelyet Jézus elvár tőlünk. Ez a közösség hierarchikus, de ugyanakkor testvéri – fogalmaz a Szentatya. Az Apostolok Cselekedetei mutatják fel az ideált, ott ugyanis az áll, hogy az első tanítványok „egy szív, egy lélek” voltak (vö. ApCsel 4,32). Az Eucharisztia Éve során ezt az ideált kell mind jobban megközelítenünk. A közösség elsődleges megnyilatkozása az, amikor a püspök a székesegyházban a papsággal és a hívekkel egyetemben ünnepli az Eucharisztiát. Ám emellett szükség van más jelentőségteljes alkalmakra is, amikor plébániai szinten éljük meg az eucharisztikus ünneplést, így növelve a hívekben a közösség tudatát. Ennek igen lényeges alkotóeleme a vasárnapi szentmise iránt tanúsított mind nagyobb figyelem, ahol a plébániai közösség különféle rétegei, csoportjai együtt vannak jelen.

A negyedik,utolsó fejezet címe a következő: „Az Eucharisztia, a misszió alapelve és terve”. Az emmauszi tanítványok a Jézussal való találkozás után rögtön útra kelnek, hogy hírét vigyék az apostoloknak. Ez emlékeztet bennünket a tanúságtétel és az evangelizáció fontosságára. Pál apostol írja: „Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor 11,26). Az Eucharisztia tehát a hit hirdetésére indít, ahogyan ezt a szentmisét lezáró búcsú – „Menjetek békével!” – is kifejezésre juttatja. Ám az Eucharisztia nem csak forrása, alapelve e missziónak, de egyszersmind a terve is,hisz az Eucharisztia valójában egy életforma, egy életmód, amely Krisztusból a keresztény hívőbe lép át, s belőle kisugározva hat a társadalomra és a kultúrára. A misszió tervéről szólva azonban nem feledkezhetünk meg az Eucharisztia szó eredeti jelentéséről sem, ami nem más, mint: „hálaadás”. A hálaadás által kifejezésre jut, hogy az emberi lét nem érthető, nem igazolható az Istenre való hivatkozás nélkül. Ezért az Eucharisztia évében a keresztényeknek még erőteljesebben kell tanúságot tenniük Istennek a világban való jelenlétéről, felépítve az „Eucharisztia kultúráját”, előmozdítva a párbeszéd kultúráját, a közösségvállalást, a szolidaritást, így megteremtve a béke nagy iskoláját – fogalmaz a Pápa. Az igazabb és testvériesebb társadalom építése révén az Eucharisztia éve az emberekért végzett szolgálattá is válhat.

O Sacrum Convivium, in quo Christus sumitur!– Ó szentséges lakoma, Krisztust vesszük rajta! Ezekkel a gondolatokkal kezdi az apostoli levél zárását a Szentatya. Az Eucharisztia előtti csodálatból született az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklika s az Eucharisztikus év terve is. Apostoli levele végén a Pápa közvetlenül fordul a püspökökhöz, papokhoz, diakónusokhoz, leendő papokhoz, szerzetesekhez, lelkipásztori kisegítőkhöz és minden világi hívőhöz, majd a fiatalokhoz, megújítva meghívását a kölni ifjúsági világtalálkozóra. Végezetül a Jézus szent testét szülő Szűz közbenjárását kérve apostoli áldását adja mindannyiukra a Szentatya.








All the contents on this site are copyrighted ©.