2004-10-04 16:50:32

A Szentatya tevékenysége október 4-én


II. János Pál pápa hétfőn reggel kihallgatáson fogadtaHoward James Hubbard, albany-i és Robert Joseph Cunningham, ogdensburg-i püspököket az Amerikai Egyesült Államokból, akik ad limina látogatáson vesznek részt Rómában.

Ezután 11 órakor a VI. Pál kihallgatási teremben a Szentatya a vasárnapi boldoggáavatásra érkezett zarándokokat fogadta, akik között számos magyar hívő is volt Nyugat- és Kelet-Magyarországról egyaránt. Az örömteljes és bensőséges találkozó ezúttal is megjelent a Habsburg család számos tagja. Beszéde elején örömét fejezete ki, hogy a vasárnapi ünnep után ma is találkozhat az egybegyűlt hívekkel, hogy újból közösen elmélkedjenek az öt új boldog ma is időszerű üzenetéről.

Pierre Vigne-ről és Joseph-Marie Cassant-ról szólva francia nyelven a Pápa kiemelte: mindketten csöndes imában, hosszasan szemlélték az Oltáriszentséget, amelyben Krisztus, az Egyház feje van jelen. Ebből a lelki táplálékból erőt merítve elnyerték az erős hit kegyelmét. Példájuk segítse aplébániai közösségeket, hogy az Oltáriszentséget, a keresztény élet forrását és csúcsát állítsák életük középpontjába, így felszítva a missziós lendületet.

Spanyolul hangzottak el a Pápa gondolatai Ludovica de Angelis nővérről. Ő egész életét Isten dicsőségének és a testvérek szolgálatának szentelte, a la platai gyermekkórházban megvalósítva életprogramját: nem számít, kiről van szó, mindenkivel egyaránt jót kell tenni. Élete az életszentség útja volt, példát adva nekünk a felebaráti szeretetre.

Anna Katharina Emmerickről németül szólva a Szentatya felidézte Pál apostol gondolatát a kolosszeiekhez írt levélből: testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből még hiányzik, testének, az Egyháznak javára (vö. Kol 1,24). E misztikus példája tegyen fogékonnyá mások testi és lelki szenvedései iránt, ugyanakkor erősítse mindannyiunkban a türelem erényét és az áldozatkész lelkületet.

Ausztriai Károly szüntelenül Isten akaratát akarta szolgálni. A hit zsinórmérték volt számára uralkodói és családapai felelősségének betöltése során. Példája nyomán az Isten vezetésébe vetett bizalom határozza meg a ti életeteket is! – mondotta a Pápa, majd hozzátette: Az új boldogok kísérjenek benneteket az égi haza felé vezető zarándokutatokon!

Végezetül a Szentatya köszöntötte az egybegyűlt zarándokokat, bíborosokat, érsekeket, püspököket, szerzeteseket és papokat, minden egyes hívőt, majd a Szűzanya közbenjárást kérve apostoli áldását adva a jelenlévőkre.

A kihallgatás után II. János Pál pápa fogadta Nikola Eterović érseket, a püspöki szinódus főtitkárát.








All the contents on this site are copyrighted ©.