2004-09-22 16:25:56

ANemzetközi Teológiai Bizottság új dokumentuma


Angol nyelven tették közzé a Nemzetközi Teológiai Bizottság új dokumentumát, amelynek címe: „Az Isten képmására teremtett ember” (Imago Dei). Ebben arra figyelmeztetnek, hogy az új technológiák fenyegetik az ember biológiai integritását. A Biblia tanítása szerint Isten azzal bízta meg az embert, hogy legyen gazdája a teremtett világnak, természeti környezetének. Ez a felhívás különösen vonatkozik az Isten képmására teremtett ember életének megóvására. Ez pedig kizárja az emberi klónozást, az embriók elpusztítását, a genetikai manipulációt, az abortuszt és az eutanáziát – állapítja meg a Nemzetközi Teológiai Bizottság kiadványa.

A 46 oldalas dokumentum, megvizsgálva az emberek és a teremtett világ közötti kapcsolatot, hangsúlyozza a katolikus egyház tanítását,szemben a minden áron való gazdasági fejlődéssel és a környezetszennyeződéssel. Felteszi a kérdést: milyen messzire mehet el az ember önmaga újrateremtésében.

Az ember nem pusztán passzív alanya, hanem aktív szereplője a fejlődésnek, ugyanakkor nem áll jogában, hogy korlátlanul megváltoztassa saját biológiai természetét. Az ember mintegy osztozik Istennel a teremtett világ feletti uralmában, ugyanakkor számot kell adnia a világegyetem Urának arról, hogy hogyan gazdálkodott a rá bízott javakkal. Az ember Isten képmására lett teremtve, de nem Isten – szögezi le a dokumentum, amely felsorolja azokat a területeket, amelyeken veszély fenyegetheti az ember biológiai integritását. Ezek az emberi klónozás, a génmanipuláció, amelynek célja egyfajta szuper faj létrehozása, a segítséggel elkövetett öngyilkosság, a közvetlen eutanázia és abortusz, az emberi embriók elpusztítása, a születéskorlátozás és a sterilizáció, amely megcsonkítja a férfiak és nők egymásnak történő kölcsönös önátadását.

A dokumentum mindezeket a kérdéseket az „Isten képmására” teremtett ember szemén keresztül nézi. Eszerint a teológiai tanítás szerint Isten azért teremtette az embert saját hasonlatosságára, hogy személyes szeretetközösségben legyen vele és testvéreivel, hogy felelősen gyakorolhassa a teremtett világ feletti uralmát. Ennek az „imago Dei” teológiai tannak egyik kulcsfontosságú tétele, hogy az ember sajátos férfi illetve női identitással rendelkezik. Az egyik vagy másik nemnek tulajdonított szerep változhat térben és időben, de a személy szexuális önazonossága soha nem kulturális vagy társadalmi járulék.

A kiadvány utal arra az erősen alátámasztott tudományos alaptételre, miszerint a világegyetem 15 milliárd évvel ezelőtt az ősrobbanás révén kelt életre, a föld mintegy 4 és fél milliárd évvel ezelőtt keletkezett, és az emberi faj Afrikában fejlődött ki kb. 40 ezer évvel ezelőtt. Mivel tudományosan bizonyított, hogy a föld minden élőlénye egymással genetikai kapcsolatban áll, ezért biztosnak mondható, hogy, minden élő szervezet az első élő szervezetből származik. Az első ember megjelenését nem lehet pusztán természeti okokkal magyarázni, hanem isteni beavatkozásnak kell tulajdonítani – állapítja meg többek között a Nemzetközi Teológiai Bizottság most közzétett dokumentuma.








All the contents on this site are copyrighted ©.