A Szentatya beszéde az új-zélandi püspökökhöz

A Szentatya hétfőn délelőtt Castel Gandolfóban kihallgatáson fogadta az ad limina látogatásra érkezett új-zélandi főpásztorokat, akik nevében Denis Browne, a püspöki kar elnöke intézett köszöntő szavakat a Pápához. Az új-zélandi püspök beszédében azt hangsúlyozta, hogy a szigetország főpásztorait a nagy földrajzi távolság nem akadályozza meg abban, hogy teljes egységben érezzék magukat Krisztus római helytartójával. A püspök kar elnöke örömmel szólt még arról, hogy az új-zélandi egyházat mélyen elkötelezett papok, szerzetesek és laikus hívek szolgálják, ám a nyugati világ más országaihoz hasonlóan itt is hiányt szenvednek papi és szerzetesi hivatásokban.
Beszédében a Szentatya, Ecclesia in Oceania k. szinódus utáni buzdításának szavai nyomán emlékeztetett arra, hogy az új évezredben tett első ad limina látogatásuk mily szép alkalom a hálaadásra azért a hatalmas kincsért, amelyet a Jézus Krisztusba vetett hit jelent az ország népe számára.
Új-Zéland népéneksokszínűsége által gazdag kulturális örökséggel bír, ám sok más országhoz hasonlóan a megállíthatatlan szekularizmus hatásai miatt szenved. Az Evangélium és a valós élet közötti szakadék számos megjelenési formája közül a Szentatya megemlítette az élet valódi értelmének elveszítését, egyes csoportok sajátságos érdekeinek előtérbe helyezését, a túlzott individualizmust. Amint a püspökök maguk is megfogalmazták: az új-zélandi társadalomnak szüksége van Jézus megszabadító üzenetére. Az Istenbe vetett hit elveszítése ugyanis tragikus következményekkel jár: az emberek eltávolodnak az egyháztól, nem tartják becsben a családot és az életet kizárólag a sikerre és az élvezetekre alapozzák.
Mindezek ellensúlyozására a keresztény hívek legyenek a társadalom előtta reménység emberei, hirdessék és tanítsák Krisztus igazságának ragyogását, amely eloszlatja a sötétséget és megvilágítja az élet útját. Tanítsák az embereket arra, hogy az Úr közel áll hozzájuk és ezt mondja nekik: „Én vagyok, ne féljetek.”
A püspökök feladatai között szerepel, hogy híveiknek hangsúlyozzák a vasárnap szentmise fontosságát, az ünnep megszentelését. A Pápa idézte a zsidókhoz írt levél szavait: „Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk hitvallásában… és buzdítsuk egymást szeretetre és jótettekre.” A vasárnap a hit megvallásának és a keresztény reménynek kivételes napja. Ám egyre inkább alárendelik a hétvége népszerű felfogásának, amelyben egyedül a szórakozás és a sport uralkodik. Ennek következménye az újdonság értelem nélküli hajszolása. Ezt az utat követve azonban az emberek soha nem fogják élvezni Krisztus élő vizének frissességét.
A Szentatya még említést tett arról is, hogy az új-zélandi főpásztorok nagy kitartással igen jó kapcsolatokat építettek ki a kormányhatóságokkal. Mindez lehetőséget ad, arra, hogy a közös ügyekben egységes álláspontot alakítsanak ki. Ennek szellemében a Szentatya a számos kihívást jelentő kérdés kapcsán hangsúlyozta a házasság szentségének, természetének és céljának védelmét, amely a Teremtő tervei szerint a természettörvényben gyökerezik és amelyet soha nem lehet az együttélés más formáival azonos szintre helyezni. A katolikus iskolák szerepét méltatva azt emelte ki a Pápa, hogy nagy mértékben hozzájárultak a nemzet kibontakozásához. Ma rendkívül aktív szerepet tölthetnek be az új evangelizálásban, amelyre nagy szükség van. A Pápa végül Mária, az Új Evangelizálás Csillaga oltalmát kérte Új-Zéland egyházára, a papokra, a szerzetesekre és a hívekre.