2004-09-04 13:00:53

II. János Pál pápa beszéde Kanada új szentszéki nagykövetéhez


II. János Pál pápa szombaton délelőtt kihallgatáson fogadta Donald Smith, kanadai új szentszéki nagykövetet, aki 1969 óta végez diplomáciai küldetést és utolsó külszolgálata során Zágrábban képviselte hazáját nagykövetként.

A Szentatya beszédében mindenek előtt felidézte 2002-ben, az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából Torontóban tett lelkipásztori látogatást, amely kitörölhetetlen emlékként él szívében. Kanada ténylegesen hozzájárul a világ békéje, igazságossága és jóléte építéséhez és ezt egyetemesen mindenütt el is ismerik. Ugyancsak rendkívül dicséretes az a szolidaritás, amelyet a fejlődő országok iránt tanúsít, békefenntartó misszióikkal és pl. azzal is, hogy a szegény országoknak olcsó gyógyszert gyártanak. Amint a nagykövet is emlékeztetett rá beszédében, a Szentszék és Kanada 35 éve fennálló diplomáciai kapcsolatuk során számos olyan terv megvalósításán működtek együtt, amelyek a hátrányos helyzetű országok támogatását szolgálták.

Utalva ismét 2002-es látogatására a Szentatya megismételte azt, amit akkor mondott a kanadai népnek: nevezetesen azt, hogy ne feledkezzenek meg örökségük értékeiről, az élet lelki szemléletéről, miszerint minden ember azonos méltósággal rendelkezik Isten előtt. Kanadában számos etnikai csoport békében és harmóniában él egymás mellett és ezáltal példát mutat a többi nemzetnek is a minden embernek kijáró tiszteletről, az Isten képmására teremtett emberi személy elvitathatatlan méltóságáról és az élet szentségéről. A Szentatya beszédében kitért még a házasság intézményét manapság fenyegető veszélyekre, kifejezve ugyanakkor bizodalmát, hogy a kanadai nép továbbra is állást foglal a stabil házasság mellett, amely minden társadalom számára alapvető. A kanadai katolikus egyház a maga részéről részt akar venni a polgári élet alakításában, erősen jelen van az ifjúság nevelésében, főként iskoláin keresztül és a szociális apostoli munkában, a modern társadalom tipikus jelenségeinek orvoslására, mint az alkoholizmus és a drog fogyasztás. „Bízom abban, hogy az egész kanadai katolikus közösség nagylelkűen válaszol a most jelentkező társadalmi kihívásokra” – mondta még a Szentatya az új kanadai nagykövetnek, majd személyére, hozzátartozóira és honfitársaira a Mindenható Isten áldását kérte.








All the contents on this site are copyrighted ©.