2004-08-18 16:07:48

Aszerda általános pápai kihallgatás krónikája


II. János Pál Pápa szerdán délelőtt fél tizenegykor megtartotta a hagyományos általános kihallgatást. A castel gandolfói pápai rezidencia udvarán három és félezer zarándok hallgatta meg a Szentatya katekézisét.

Katekézise felolvasása után a Pápa anyanyelvükön köszöntötte a világ számos tájáról érkezett híveket, köztük francia, angol, német, spanyol, portugál, lengyel, szlovák és olasz nyelven. Honfitársaihoz szólva a Szentatya köszönetet mondott a lengyelek érte való imáiért, amellyel lourdes-i zarándokútját kísérték. Mint mondotta: „Már pápaságom első napjától kértem imáitokat és tudom, hogy számíthatok rátok. A Szűzanya oltalmába ajánllak benneteket és az egész lengyel hazát.” Honfitársai hosszú tapssal és lelkes énekléssel fejezték ki szeretetüket a Szentatya iránt. A fiatalokhoz, betegekhez és az ifjú házasokhoz intézett köszöntésében a Pápa arra szólította föl valamennyiüket, hogy Krisztus fénye - amely a Mennybe fölvett Máriában tükröződik vissza - világosítsa meg életüket és tegye őket evangéliuma hiteles tanúivá. A kihallgatáson jelen voltak többek között palesztin cserkészek, akik a betlehemi Szent Katalin plébániáról érkeztek, s akiket a Pápa külön köszöntött, majd a kihallgatás végén a Szentatya elé járulhattak gyűrűcsókra.








All the contents on this site are copyrighted ©.