2004-08-16 18:41:57

Megmozdulás Guatemala-városban az életért és a békéért


Guatemala-város

„Békességben és harmóniában szeretnénk élni, az erőszakcselekmények állandó fenyegetése nélkül” – ezzel a kéréssel fordult két kisgyermek a guatemalai főváros főterén összegyűlt embertömeghez, annak a tüntetésnek a záróaktusán, amelyet múlt pénteken tartottak az ország minden nagyobb városában. A békés tüntetés során a két gyermek: Maria és Gustavo kifejezték reményüket, hogy az országban minden ember azért fáradozik, hogy véget vessenekaz erőszaknak, amelynek csak az utóbbi hetekben 2000 halálos áldozata volt. „Ez a megmozdulás azt bizonyította, hogy a guatemalai nép békében akar élni, amely az első az emberi jogok sorában” – nyilatkozta a tüntetés kapcsán Rodolfo Quezada Toruno bíboros, Guatemala-város érseke, majd hozzátette azt is, hogy ennek a folyamatnak még csak az elején tartunk. Tovább kell lépni és az egyház minden olyan erőfeszítést támogat, amely elősegíti az országban a békés együttélést.”








All the contents on this site are copyrighted ©.