2018-04-06 19:29:00

Brazília: Letartóztatták az amazóniai földműveseket védelmező plébánost


A Nagyhét elején március 27-én, kedden a brazil rendőrség Pará államban letartóztatta José Amaro Lopes de Sousa atyát, Santa Lucia di Anapu plébánosát erőszak vádjával. P. Amaro folytatja a Dorothy Stang nővér által megkezdett tevékenységet. Az amerikai misszionáriusnőt 2005-ben gyilkolták meg, mert lépéseket tett a földművesek védelmében, akiket a kapzsi nagy földbirtokosok területeik elfoglalásával fenyegettek.

„Ez rágalmazás, hogy hiteltelenné tegyék elkötelezettségét a legszegényebbekért” – ítélte el a letartóztatást Muniz Alves, az anapui egyházmegye püspöke, a Pán-amazóniai egyházi hálózat és az ecuadori Caritas.

Dario Bossi atya, komboniánus szerzetes az Egyház és Bányászat elnevezésű latin-amerikai kontinentális hálózat koordinátorainak egyike a történtek kapcsán kiemelte: „Amaro atyát egy ideje már megfenyegették és ezt a letartóztatást rágalomnak, nagyon súlyos bűncselekménynek tekintjük Brazíliában, ahol növekszik az erőszak és az emberi jogok védelmezőinek elnyomása. Mobilizálásra és nemzetközi támogatásra van szükség azok számára, akik Brazíliában az emberi jogokat védelmezik, hogy az Evangélium konkrétan megvalósuljon ennek következtében ezen a vidéken. Itt Brazília északi részén ugyanis a földek illegális megszerzése az egyik legsúlyosabb társadalmi bűn” – mutatott rá Bossi atya.

Ferenc pápa kezdeményezésére a Vatikánban 2019-ben tartanak püspöki szinódust Amazónia helyzetéről, evangelizálásáról.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.