A San Damiano-i feszület beszélő Krisztusa - P. Vértesaljai László elmélkedése Nagyszombatra

1205-öt írtak, amikor egy Francesco nevű, helyét és élete értelmét kereső 23 éves assisi fiatalember, fogságtól és betegségtől meggyötörve, a város határában fekvő romos állapotú San Damiano templomba téved be és letérdel a szentélyben elhelyezett feszület előtt. A majd embernagyságú színes ikon-feszület nyitott szemű Krisztusa megszólítja a nyugtalan lelkű fiatalembert. Jézus és Ferenc egykori találkozása nem csak emlék, hanem élő, eleven és ma is ható valóság. Mégis, olvassuk csak annak az emlékezetes találkozásnak a krónikáját.         

«Miközben a San Damiano templom közelében haladt el, ösztönzést érzett arra, hogy bemenjen. Oda belépve buzgón imádkozni kezdett a Keresztrefeszített képe előtt, aki megindító jósággal beszélt hozzá: „Ferenc, nem látod, hogy az egyházam összedűlő félben van? Menj és hozd helyre!” Remegve a meglepetéstől, a fiatalember így válaszolt: „Szívesen megteszem, Uram!” Azonban félreértette, mert a Keresztrefeszített arra az egyház-templomra gondolt, melyet éltes koránál fogva összedőlés fenyegetett. Krisztusnak erre a szavaira mérhetetlen, sugárzó öröm fogta el őt, mert lelkében azt érezte, hogy valóban a Keresztrefeszített fordult hozzá ezzel az üzenettel». Kifelé menet pénzt adott a templom bejáratánál üldögélő szegény papnak, hogy vegyen olajat és gyújtson mécsest a Feszület előtt, s ha elfogyna a pénz, kipótolja majd. «A látomás következtében emésztő fájdalom járta át sebként a szívét, amint az Úr szenvedésére visszaemlékezett. Amíg élt, mindig a szívében hordozta az Úr stigmáit, ami később csodálatos módon megnyilvánult neki, amikor a Keresztrefeszített sebhelyei látható módon megmutatkoztak a testében. Örömmel a Keresztrefeszített látomása és szavai nyomán, Francesco felkelt, a kereszt jelét magára vette, aztán lóra szállva Foligno városa felé indult», ahol eladta apja posztóit és elkezdődött az a rendkívüli mű, mely nemcsak a San Damiano düledező templomát hozta helyre, hanem megújította az egész katolikus egyházat.  

Így olvassuk a Három társ legendájában Ferenc és a sandamianói feszület Urának találkozását. Mint tudjuk, később életében Szent Ferenc ő maga lett a megfeszített Krisztus két lábon járó szegény, stigmákkal megjelölt Ikonja, aki megértette és betöltötte drága Ura kérését: sok szenvedés árán, de hűségesen benne maradva, megújította Isten szentegyházát.

De most inkább arról a „beszélő” ikonfeszületről szeretnék szólni! Amikor Szent Klára lányai a San Damiano anyakolostorukból 1257-ben átköltöztek a frissen épített Santa Chiara templomba, mi sem természetesebb, mint hogy magukkal vitték azt a Keresztet, ami az egész ferences család Úrtól kapott küldetésének szent Jele és Tanúbizonysága. Máig ott őrzik a Szent Klára templom jobboldali „Keresztrefeszítés” kápolnájában, előtte pedig zarándokok térdelnek és imádkoznak mély áhítattal… Ecclesia semper reformanda est!

Előttem a sandamianói feszület. Nagyszombat van. Nagypéntek fojtogató sírása és Húsvétvasárnap szélesen áradó öröme között. Pontosan ezt üzeni nekem a Feszület.

Jézus nem függ a kereszten, nem vonzza a nehézség. Áll. Két lábbal áll azon a tartón, melyen szögek általverte lábai nyugszanak. Öt sebéből vér folyik, de mégis a véres dráma már mögötte van. Pontosan ezt jelzi a kereszten, teste mögött a fekete háttér. János, a szeretett tanítvány jegyzi meg az árulás drámai pillanatáról: Éjszaka volt! (Jn 13,30). Ott van ez a sötétség mögötte, de az Úr kilép belőle és belép az én jelenembe. Nem néz rám, hanem tovább tekint, előre és fölfelé, a holnapba, a jövőbe. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké!

A sandamianói kereszt Jézusa Christus triumphans, győzelmes Krisztus, aki legyőzte a halált. Az élet Ura, valóban Küriosz, királyi méltósággal, emberi szépséggel, aki Atyjának áldó és meghívó mozdulatára belép az égi szférákba és angyalok kara köszönti a Rex Angelorumot. A sandamianói kereszt egyike annak a keleti ihletésű győzelmes Krisztus ikontípusnak, mely éppen Umbriában, Szent Ferenc földjén terjedt el nagyjából 1050-1100 táján. Az ikon alaptípusa a bizánci keleti egyházban született és keleti szerzetesek hozták magukkal az ikonográfiai típust, mely umbriai földön latin gyökerekbe plántálódott át, amit a kereszt latin nyelvű titulusa is mutat: Iesus Nazarenus, Rex Iudeorum.

Krisztus, derekán arannyal átszőtt gyolcs ágyékkötővel, ünnepélyesen jelenik meg. Egyszerre a derekán felövezett szolga, aki hamarosan körüljár jár majd Atyja asztalánál, hogy kiszolgálja a meghívott vendégeket. Másfelől pedig annak az ágyékkötő perizómának hieratikus, papi jelegű esése van, hátul egészen a földig ér, a Zsidókhoz írt levél említette főpap ruhája, aki egyedüli közvetítő Isten és az emberek között. Az Úr sötét háttérből kivilágló teste egy fatörzs, ő maga az Élet Fája. Nem szégyenfa ez, nem patibulum, hanem sudár fa, melynek ágai, két karja, megnyílnak és ölelnek. Úgy áll Jézus a kereszten, mint a katakombák Orante alakja: kezeit imádságra tárja. Hogy is mondta ő maga szenvedése előestéjén: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (Jn 12,32). Imádságra kinyújtott karjai abba az angyalének kórusba társulnak, mely egyszerre zengi a virágvasárnapi Hozsannát és a húsvétvasárnapi Alleluját.  

Kik vannak jelen az ikonon a Jézus vonzotta mindenekből? Mindenekelőtt a nagyobb tanúk, köztünk elsőként az Anya. Krisztus az arcát jobbra fordítja, így első tanítványaként maga az Anya áll ott, ahogy majd később Szent Ferenc fia, a Todiból való Jakab testvér énekli: Stabat Mater. Az Anya mellett a Tanítvány, az Egyház Anyja és az Egyház. Az anya kivételes helye a kereszt alatt az egyházban betöltött különleges szerepére utal, amit az ikon Mária ruhájának bíbor színével fejez ki. Mária és János jobbjukkal Jézusra mutatnak, gesztusuk hitvallás és buzdítás is. Lábuknál harmad méretben áll Longinus, a római katona, kezében azzal a lándzsával, mely megnyitotta Jézus oldalát. Lándzsájának iránya pontosan a sebet jelzi, amely mellett János áll, a szemtanú, aki később ennek a sebhelynek üdvösséges forrásairól tanúskodik.

Jézus balján hárman állnak: Mária Magdolna és a másik Mária, Kleofás felesége, Jakab anyja, valamint a százados, aki a Márk evangélium tanúsága szerint elsőként tesz húsvéti hitvallást: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (Mk 15,39). A százados lábánál feltűnik ugyancsak harmadméretben egy másik katona, akinek nevét csak hagyomány őrzi: Ő Stephaton, aki Jézusnak ez ecetbe mártott szivacsot kínálta nádszálra tűzve. Noha a sandamianói feszület ikonfestője ismeretlen, de mégis odafestette magát harmadmagával a százados bal válla mögé, onnét tekint a keresztre és lesz ő is tanúságtevő a társaival együtt.

Jézus kereszt-formában megjelölt hatalmas nimbusza kiemelkedik a síkból, így Jézus feje az alant állók felé mozdul. Feje fölött olvassuk latinul az említett titulust: INRI! A kereszt csúcsa a Mennybemenetel jelenete. A baljában győzelmi keresztet hordozó feltámadt Krisztus erőteljes léptekkel vonul be Atyja dicsőségébe. Angyalok kara köszönti a dicsőség Királyát, mire az Atyja áldó kézként megjelenik a Fia fölött és mintegy áldást ad a megváltás művére.

Az ikonkép alján, Krisztus lába alatt Assisi városának és Umbriának hat védőszentje látható: Szent János apostol, Szent Mihály főangyal, Assisi első, vértanú püspöke, Szent Rufinusz, Keresztelő Szent János, Szent Péter és Szent Pál főapostolok. Végül az ikonkereszt keretéről egy szót! Aranyszegélyű falevelek sorjáznak végig a kereszt peremén, mintegy annak a jeleként, hogy kivirágzott a keresztfa.

Ennek a feszületnek a tövébe térdelt Szent Ferenc, és neki szólalt meg a sandamianói kereszt Jézusa, aki Christus triumphans, győzelmes Krisztus, mert legyőzte a halált. Aki szentferenci lélekkel a győzelmes Krisztus ikonja elé térdel és felfohászkodik hozzá, annak megszólal az Úr! Szólj hát, Uram, hallja a te szolgád!

(vl)